2017. szeptember 06. | 17:51

A mai napon indul délután 5-kor a Morning Commute YouTube-csatorna első rendes adása, ennek kapcsán beszélgettünk a készítőjével, Ördög Rafaellel

Mesélnél egy kicsit magadról, ki vagy és mivel foglalkozol?

Ördög Rafael vagyok, de a legtöbben DeVill-nek szólítanak. Hivatásosan 10 éve foglalkozok szoftver fejlesztéssel, de az első kódsorokat még 8 éves koromban írtam. Az utóbbi időszakban már kevesebbet programozok, inkább mentorálok és csapatot vezetek. Fejlesztő körökben általában vagy a konferencia előadásaim kapcsán ismernek, vagy úgy, mint a Lean Poker kitalálóját. (A Lean Poker egy olyan workshop ahol azt tanítom a programozóknak, hogyan tudnak minél több értéket minél hamarabb de mégis fenntarthatóan szállítani.)

Honnan jött az ötlet, hogy egy vlogot indíts?

Az ötlet fokozatosan alakult ki. Onnan indult, hogy még tavasszal a londoni QCon konferencián Facebook live-on keresztül meséltem a Facebook ismerőseimnek arról, hogy milyen érdekes előadásokat hallottam. Aztán mikor visszajöttem, elkezdtem gondolkodni, hogyan lehetne ezt folytatni. Egyik reggel az autóban ülve beugrott, hogy reggelente úgyis eltöltök 20-30 percet az autóban, miért is ne használnám ki arra, hogy mesélek érdekes programozós témákról utazás közben. Végül mikor ezt elmondtam páromnak, ő bedobta, hogy miért nem hívok meg vendégeket is, úgy izgalmasabb lesz. Ez az ötlet azért is tetszett, mert időről időre amúgy is szoktam hazavinni egy-egy kollégát, és olyankor mindig nagyon érdekes beszélgetések alakultak ki. Persze mindig szakmáról. Hát így alakult ki a csatorna ötlete. Egyébként nem én vagyok az első, aki autóban vesz fel interjúkat, D. Tóth Kriszta Elviszlek magammal című műsora hasonló, illetve van az amerikai Carpool karaoke is.

Milyen időközönként jelentkeznél tartalommal?

A Morning Commute-ra eleinte egy-két hetente akarok feltölteni videókat, mindig szerdán.

Miről szólnak majd a videók?

Az első adás kicsit kakukktojás lesz, mivel annak az apropója a nyár folyamán nagy nyilvánosságot kapott IT biztonság témaköre. Ez holnap este 5-től lesz elérhető angol és magyar változatban is. Egy szakértővel fogok arról beszélgetni, hogyan tudják megvédeni magukat a felhasználók az olyan adat szivárgások ellen, mint ami a BKK rendszereinél történt. Az utána következő részek viszont már kifejezetten programozóknak szólnak majd, és csak angolul lesznek elérhetőek, ugyanis sikerült meggyőznöm pár nemzetközileg is ismert és elismert kollégát.

Következzen a kérdés, ami minket leginkább érdekelhet: milyen autóból veszed majd fel a műsort?

Az autó, amivel járom a várost, egy 2005-ös évjáratú Renault Clio 2. Az intró videóban is ez az autó szerepel. Hűséges barátom már 8 éve, miden nap türelmesen begurul velem a munkahelyemre, és haza :) No meg persze nyaralni is elvitt már párszor. Köszönöm az Alapjárat nevében, hogy időt szakítottál ránk, sok sikert a vlogodhoz!