2023. június 20. | 20:51

Vagy legalábbis jócskán kordában tartható, legalábbis a legújabb kutatások erre engednek következtetni. Sajnos az időskori demencia egyre több embert érint, és igencsak megkeseríti nemcsak a betegek, de a hozzátartozóik napjait is.

Ugyanakkor közel sem jelenti ez az állapot azt, hogy végleges, hogy nincs mit tenni, és az egyetlen út a feladás lenne. Szerencsére még aktív korban is lehet úgy élni, hogy minél jobban csökkentsük a demencia kialakulásának esélyeit, ám ha már megvan a baj, akkor sincs minden veszve. Mai írásunkat ennek körbejárásának szenteljük!

Napi 20 perc olvasás!

Már napi 20 perc olvasás is jelentősen csökkenti a demencia kialakulását, ám ha ezt még megturbózod a Marry Jane svájci CBD olajok által forgalmazott MCT olaj kúraszerű alkalmazásával, akkor máris többet tettél, mint amit az emberek java része megtesz.

Az olvasás bizonyítottan hozzájárul ahhoz, hogyminél frissebben tartsd az elmédet, és nem csupán az agyadnak tesz jót, hanem a várható élettartamot is legalább két esztendővel megnöveli.

 

Mindezek mellett a CBD olaj rendszeres fogyasztása további előnyökkel jár, hiszen az immunrendszer megerősítése mellett csökkenti a szorongást, csillapítja a fájdalmat, enyhíti a gyulladást, valamint segít abban, hogy pihentető legyen az alvásod.

A megfelelő mennyiségű és minőségű pihenés elengedhetetlen, mint ahogy az állandó stresszes állapot sem tesz túl jót, éppen ezért mindenképpen érdemes tenni egy próbát a CBD alkalmazásával.

Amikor már megvan a baj!

Természetesen nem mindenki tudja megelőzni a demencia kialakulását, hiszen rengeteg embert érint ez a probléma világszerte.

A jó hír az, hogy a kutatások alapján a CBD olaj a már kialakult demencia esetében is hathatós segítséget tud nyújtani. Bár a vizsgálatok alapján a demencia viselkedési és pszichológiai tünetei is jobban kezelhetőek voltak azoknál a pácienseknél, akik rendszeresen kis dózisú CBD olajat kaptak, a kutatók még mindenképpen további vizsgálatokat javasolnak.

Ugyanakkor bizonyítást nyert már korábban az is, hogy a pszichés betegeknél a CBD olaj fogyasztása jelentős javulást ho!

Fontos megjegyezni ugyanakkor, hogy mindenkinél más dózis fogja elérni a kívánt hatást, amit csakis úgy lehet kitapasztalni, hogy a legkisebb adaggal kezdve megfigyeled tested válaszreakcióit. Ha még nincs meg a kívánt hatás, emelj az adagoláson, és figyelj újra a tested jelzéseire. Mindaddig ismételd ezt a kört, amíg azt nem tapasztalod, aminek reményében a CBD kúrát elkezdted.

Csakis előzetes egyeztetéssel!

Bár a CBD olaj nem minősül gyógyszernek, azért mindenképpen ajánlott kikérni a kezelőorvos vagy a háziorvos tanácsát, kiváltképp akkor, ha rendszeres gyógyszeres kezelés alatt állsz.

Szerencsére egyre több orvos ismeri el a CBD olaj jelentőségét, így jó eséllyel zöld utat kapsz arra, hogy a Marry Jane svájci CBD olajok webáruházából beszerezd az első üveg CBD olajadat