2018. május 05. | 22:52

Ez a rövid cikk az elmúlt 6-7 évem kedvenc autó fotóit tartalmazza, nőként, fotósként, autófotósként, ez egy kicsit döcögős, de nem lehetetlen

Bár közel sem sorolom magam a szakma legjobbjai közé, nekem is megvannak a saját képeim, amiket az elmúlt években sikerült elkapjak és büszke is vagyok rájuk. Gyerekkorom óta van saját fényképezőgépem, hol jobb, hol gyengébb, régóta fényképezgettem, kerülgettem a rajzolás mellett a fotográfiát, egészen komolyan viszont 2011-től foglalkozom ezzel. Akkor vásároltam meg életem első digitális tükörreflexes gépét és ekkor kerültem be igazán egy olyan társaságba, ahol volt is mit fényképeznem. „A vidéki gyerek Budapestre költözik” című fejezet klasszikus esete ez, ugyanis ekkor, 2011-ben kezdtem el felvenni azt a vonalat, amin haladva jól érzem magam és szórakoztat a munka és a vele járó folyamatos tanulás. Jártam fotós iskolába, de őszintén szólva, csak az időmet vesztegettem vele, semmit nem tanítottak, amit később a jármű fotós munkáim során hasznosíthattam volna, az alapok pedig már a kezemben voltak addigra. Így amit mára magamra szedtem azt az internetnek, a barátaimnak, a rendezvényeknek és a nálamnál ügyesebb fotósok kritikáinak, észrevételeinek köszönhetem.  Szóval csak hogy értsd miért tértem ki erre a dologra és miért nagyon fontos az, hogy valójában autót fotózni sehol nem tanítanak, és ritka, hogy végül ebből fogsz megélni, megmutatom honnan indultam, és hol tartok. Így fényképeztem le egy 200SX-et 2012-ben: És így 2018-ban: Ugye látod Te is? :) Szóval az évek jót tettek a munkásságomnak, kellettek is, hiszen mai szemmel már én is csak mosolygok a képeimen. Ennek ellenére szorosan kötődöm az első fotóimhoz, valószínűleg azért, mert rengeteg jófej embert ismertem meg a készítésük során, elkezdtem tartozni valahová és elmondhatom, hogy mire hipp-hopp felnőtt lettem, életre szóló barátságokat kötöttem és megtaláltam a világ azon szegmensét, ahol otthon érzem magam, és ahol magabiztosan mozgok. A szakmai tudásom is fotóról fotóra csiszolódott, és még mindig nem tökéletes, a képeimet igyekeztem úgy megválogatni, hogy szemmel láthatóak legyenek az ugrások. A cikkem elején említem, hogy nőként ez egy kicsit döcögős pálya, nem jellemző, bár egyre gyakrabban előforduló dolog, hogy egy autóversenypálya szélén bizony egy nőnemű egyén kukucskál egy bazi nagy tele objektíven keresztül. Nem mondanám, hogy sokszor, de fordult elő az évek alatt, hogy nem éreztem teljesen őszintének azt a mosolyt az emberek arcán, mikor kiderült, hogy mi a hobbim/szakmám. Nem igazán tudják még egyesek hova tenni ezt a jelenséget, de én nem vagyok feminista, hogy a jogaimért harcoljak (amik egyébként megvannak, csak élni kell velük, azt hiszem) így nem igazán tulajdonítottam jelentőséget neki sosem. Világ életemben fiúkkal lógtam valahogy nem volt idegen a környezet egyetlen alkalommal sem. Az elmúlt évek alatt volt szerencsém dolgozni a szegmensen belül illetve hobbiból és autóbuzériámból fakadóan állandóan tudtam ezzel bíbelődni. 2018 év elején csatlakoztam az Alapjárat csapatához és ezzel úgy gondolom újabb mérföldkövet értem el, ma már ez a hivatásom, ezzel kell, foglalkozzak és nem is lehetnék elégedettebb, hiszen mással nem is szeretnék. Szemmel láthatóan főleg a japán autók és a drift irányába húz a szívem így akinek szintén ezen, rizsesek a kedvencei azoknak küldök egy pacsit! Néhány kedvencem megtekintheted a galériában, biztosan látni fogod Te is amiről beszéltem :)

Galéria