Kémfotókon a négyajtós Mercedes-AMG GT

Frissítve:
2018-11-02, 16:16

Kéretlen kamerák előtt pózolt végre a Panamera egyik legnagyobb ellenfele, a Mercedes-AMG GT, amiben a V8-as mellett hibrid motor is megbújik majd

Két hónap után először sikerült kémfotókon megörökíteni a négyajtós Mercedes-AMG GT prototípusát, ami első ránézésre egy izgalmas CLS-nek tűnhet. A CarPix képein a sok hasonlóság elterelheti az avatatlan szemeket a CLS irányába, de ez mind csak az ügyes álcázásnak köszönhető.

2019 Mercedes-AMG GT

Ha közelebbről szemléljük, a GT azért más fényszórókkal, finomabb vonalakkal rendelkezik, összhangban a Genfi Autószalonon bemutatott prototípussal. Míg a korábbi GT koncepción arany féknyergek csillogtak, addig ennek a teszt verziónak pirosba borultak a nyergei, és csak az elsők.

2019 Mercedes-AMG GT

Az hátsóból annyi szűrhető le, hogy a harmadik féklámpa az ablak tetején helyezkedik majd el, míg a CLS-ben ez lejjebb található. Ez a húzás jelzés értékű lehet, a négy ajtós AMG GT egy hatcback-ként fog majd ringbe szállni a Panamera ellen, nem úgy mint a CLS, ami a Mercedes szerint inkább szedánnak tekinthető. Hátul felfigyelhetsz még a fenyegető, négy csőben végződő kipufogóra, amiket feltehetően az orbitális diffúzor ölel körül.

2019 Mercedes-AMG GT

A motorháztető alatt valószínűleg egy 4.0 literes, V8-as blokk dolgozik, amely 603 lóerő leadására képes, 850 Nm nyomaték mellett. Ugyan ez található meg az E63 S-ben is, de ne feledd, hogy a GT koncepció egy hátul elhelyezkedő, hibrid hajtáslánccal is rendelkezik majd a V8-as mellett, így a kombinált teljesítménye 805 lóerő lehet.

Mercedes-AMG GT Concept

Kíváncsian várom, hogy a CLS63 vajon fog-e új generációval jelentkezni, figyelembe véve, hogy a négyajtós AMG GT ugyan azt a szerepet fogja majd betölteni, és a következő néhány évben már meg is érkezhet közénk.

Mercedes-AMG GT Concept

Forrás:

https://www.motor1.com/photo/1897618/2019-mercedes-amg-gt-sedan-spy-photo/

Ha tetszett az írás, kérlek oszd meg a Facebookon! Köszönöm!

További autós hírek

Kukásautó és menetrend szerinti trolibuszjárat ütközött össze még szombaton Milánóban. Elképesztő sebességgel csapódott a kukásautó oldalról a buszba, ami a…

Még mellette sem szívesen parkoltunk volna, hiszen a sofőr – érthető indulatai ellenére – egy igazi dühöngő őrült, aki kezelésre…

Egy román “horror karaván”, az MO-ról lehajtva, a 7-es útra balra kanyaradó sávból, piros lámpánál jobbra kanyarodik. (szerencsére baleset nem…

A beleset-megelőzés, a rendőrség egyik hivatalos facebook oldala és a PoliceHungary YouTube csatorna posztolta ki azokat a jeleneteket egy videócsokorban,…

Kereskedelmi forgalomban várhatóan 2021-ben kapható majd, de valaki már csapatja vele 🙂 A durván 3 hete leleplezett monstrum most közúton…

Kapcsolódó írások

A német luxus etalonja – Mercedes-Benz S-osztály (W140)
2018. február 09.
A W140-es „bálna” Mercedes hét évig képviselte a márka csúcsát a 90-es években. Grandiózus megjelenésével és műszaki túltervezettségével új mércét állított fel a luxusautók piacán.
Hullócsillag? – Mercedes E-osztály W210
2018. augusztus 25.
A W210-es egy új arculatot és vállalatfilozófiát képviselt a Mercedes palettáján a 90-es évek közepétől. Nem generációkra tervezték, mégis szépen teljesít!
2019. január 23.
Elegáns külső, komfortos belső, maximális menetteljesítmények. A Mercedes ikonikus roadster-szériája ezeket a tulajdonságokat egyesíti már több, mint 50 éve!
1958 Mercedes-Benz 300d (W189) Adenauer, fekete limuzin, elölnézet, oldalnézet, balról
2019. október 06.
1957-ben a Mercedes átdolgozta a W186-os zászlóshajót. A W189-est „Adeanuer” néven is emlegetik, mely utat mutatott a valaha gyártott legkülönlegesebb Mercedes, a 600-as megszületéséhez