2018. július 16. | 18:41

A Túraautó-Világkupa slovakia ringi hétvégéje leginkább a hullámvasúthoz hasonlított!

A pénteken késő délutáni időmérőn úgy tűnt, hogy Michelisz Norbinak és a Hyundainak elég jó a tempója, majd szombaton reggel jött a váratlan fordulat! A himesházi versenyzőn kívül két márkatársát, Müllert és Björköt is a rajtrács végére száműzték az FIA ellenőrei, mert az i30N-ekben a megengedettnél nagyobb teljesítményre volt képes a turbó. Emiatt az első versenyen nem is lehetett számítani magyar sikerre. Tarquini (őt nem érintette a turbós incidens) elrontotta a rajtot, az első kanyarban csak negyedikként fordult. Norbi a mezőny végén harcolt a jobb pozíciókért, amit a közönség - akárcsak a Hungaroringen - itt is ovációval jutalmazott! Az első futamot végül a spanyol Pepe Oriola nyerte, sajnos esélye nem volt a mezőny magyar résztvevőinek az élen végezni. Az ezt követő időmérők után viszont a nézők lefelé görbülő szája hirtelen mosolyra állt át! Ugyanis Michelisz megnyerte mind a kettőt, így vasárnap az élről indulhat. Nagy Norbi, a Zengő Motorsport pilótája pedig a második, fordított rajtrácsos futamon várhatta lámpák kialvását a pole-ból. Tarquini ezúttal nem rontotta el a rajtot, hamar megelőzte Nagyot, aki a csodával határos módon tudta tartani a második helyét, eközben Michelisz a hetedik helyen fejezte be a versenyt. Ettől nem volt túl boldog, de ebből ennyit lehetett kihozni. A másik Zengős Cuprával Szabó Zsolt a verseny után kapott egy 10 másodperces büntetést, így sajnos a hivatalos végeredmény szerint huszadik lett. A vasárnapi, harmadik megmérettetésen Michelisz Norbi mellől Aurélien Comte indult, akinek a Peugeot-ja korántsem olyan gyors, mint a Hyundai. A kánikula ellenére a lelátók megteltek. A rajt után nem sokkal egy tömegbaleset miatt beküldték a pályára a biztonsági autót. A verseny után Tarquinit és Nagy Norbit öt rajthelyes büntetéssel sújtották a balesetek okozásáért, amit a következő hétvége első futamán kell letölteniük. Itt többek közt érintett volt Gabriele Tarquini, Yvan Müller, Yann Ehrlacher, Jean-Karl Vernay is, akik Norbi előtt álltak összetettben, de mivel nem szereztek pontot, így átlépte őket a magyar versenyző!