2023. január 23. | 23:40

Autóvásárlás előtt rendszerint az a kérdés merül fel, hogy használt vagy új gépjárművel gazdagodjon-e a család. A kérdés továbbra is fennáll, most azonban társul hozzá az a körülmény, mely szerint egyre nehezebb új autókhoz hozzájutni. Ennek következtében a használt autópiacon az árak igencsak elszálltak. A helyzet kapcsolatba hozható a jelenlegi gazdasági körülményekkel, az elszálló inflációval, de persze az alapanyaghiány és a gyártósorokról legördülő autók számának visszaesése is befolyásolja a területet.

Megéri használt gépjárművet vásárolni?

Igen. A válasz egyértelmű, hiszen így jelentősen olcsóbban hozható ki a vásárlás, mint egyébként. Ugyanakkor a vélemények, valamint a rendelkezésre álló anyagiak egyaránt abba az irányba mutatnak, mely szerint a megfizethetőség és a gyors elérhetőség a használt járművek népszerűségét támasztják alá.

Persze nem mindegy, hogy milyen autót vásárolna az ember, vállalja-e a használt gépjármű beszerzésével járó kockázatokat. Vannak, akiknek sem idejük, sem energiájuk arra, hogy maguk bajlódjanak a korábbi autó értékesítésével. Ilyenkor kerülnek középpontba a kereskedések, ahol természetesen plusz költséggel kell számolni, viszont élhetünk a beszámíttatás kényelmével. Mások néhány százezer plusz vételárért inkább a piaci viszonyok között értékesítik az autót, apróhirdetést feladva.

 

Új helyett használtat?

Apropó, apróhirdetés! Az autót keresők körében is nagy népszerűségnek örvendenek az online hirdetések. A márka és az ár szerinti szűrésnek köszönhetően egyéni preferenciáink juthatnak érvényre, s így ráadásul a több ezer ajánlat között egyszerűbben rátalálhatunk a relevánsakra. A használt autókat már csak azért is sokan választják, mert így hamarabb juthatnak hozzá a család új kedvencéhez, mint az új járműre várakozással. Az alkatrészek és chip-ek terén tapasztalható hiányok és fennakadások az európai autógyártásra is rányomták a bélyegüket. A nagymértékben elszálló energiaárak tulajdonképpen a gyártóipar minden részét befolyásolja, így az autók előállítását is. Nem véletlen, hogy a használt piacon felpörögtek az árak, és akár jelentős százezrekkel többet kell ma kipengetni egy olyan autóért, amit egy évvel korábban a töredékéért lehetett beszerezni.

Üzemanyag vagy kényelem?

Az ársapkának immáron vége, és ez jó eséllyel együtt jár majd a jövőben azzal, hogy lesz elegendő üzemanyag a kutakon. Az autósok már azt sem bánják, hogy ezért többet kell fizetni. Ami azonban most még talán kevésbé terheli meg a családi kasszát, az a recesszióval, az inflációs várakozásokkal és azok negatív hátulütőivel együtt már nagyobb problémát okoz majd. A tapasztalatok azonban azt mutatják, hogy sokan így sem mondanak le az autó jelentette kényelemről. A kisebb bevétellel rendelkezőknél is gyakori ok, hogy a család, a gyermekek koordinálása így oldható meg a leginkább hatékonyan idő szempontjából.

Az autók tehát továbbra is ott pöfögnek az utakon, állunk a dugóban és fizetjük a horror adótartalommal rendelkező üzemanyagárat. A szervizköltségek sem lettek olcsóbbak, és ha már inkább szabadulnánk az autótól, akkor jelenleg szinte egyértelmű, hogy a használt piacon nézelődünk. A közlekedés biztonságának érdekében azonban a használtan beszerzett autót mindenképpen érdemes szakemberrel átnézetni, a szükséges alkatrészeket kicseréltetni. A gépjárműre fordított összeg a jövőbe szóló befektetés, nem érdemes elhanyagolni a dolgot. Különösen igaz ez akkor, ha a használt piacon találunk rá a család új kedvenc négykerekűjére.