2018. február 04. | 23:51

A Taxi 5 idén tavasszal lesz látható a magyar mozikban. A legendás 407-es Peugeot ezúttal Ferrarikat és Lamborghiniket vesz üldözőbe.

Immáron 20 éve, hogy az első Taxi a mozikba került, főszerepben Samy Nacerivel. Azóta három további része jelent meg a francia filmsorozatnak. 11 év pihenés után kerül elő a garázsból a tuningolt fehér 407-es Peugeot, ám ezúttal nem Samy Naceri, filmbéli nevén Daniel vezeti majd. A korábbi főhős sorozatos botrányai és börtönbüntetései miatt a producer, Luc Besson más főszereplő után nézett.

A történet szerint Daniel unokaöccse, a taxi új tulajdonosa lesz az új sofőr, akinek karakterét Franck Gastambide formázza meg, ő egyben a Taxi 5 rendezője is. Frédéric Diefenthal sem lesz látható a korábbi meghatározó szereplők közül, akit a rajongók Émilien néven ismerhettek meg, az ő szerepét Salvatore Esposito veszi át.

A korábbi kedvelt szereplők közül nagy hiányzó lesz még Marion Cotillard, aki helyett a hasonlóan csinos Sabrina Ouazani fog felbukkanni. Nem maradt ki azonban a filmből Bernard Farcy, aki Gibert felügyelőként minden bizonnyal ezúttal is a poénok első számú felelőse lesz. Lévén hogy autós akció-vígjátékról van szó, természetesen nem maradhatnak el az autósüldözések és a karambolok sem, már a hivatalos előzetesben is akad belőlük jó pár.

A 90 perces film francia bemutatóját 2018 áprilisában tartják, a magyar bemutatóra május 10-én kerül sor a tervek szerint.

 


Forrás: IMDB