A skótok hajszárítós módszere itthon is bevált

Frissítve:
2018-11-02, 16:27

A délmagyar.hu szerkesztői kértek meg két székkutasi lakost, hogy hajszárítóval a kezükben ijesszenek rá a gyorsan hajtó autósokra

A 47-es főút mellett sebességmérő blöfföt, skót mintára mintájára. A múlt héten számoltam be a Hopeman nevű kis faluban történt esetről, ahol szintén lassítás nélkül hajtanak végig az autósok, így az ott lakók bevetették a hajszárító láthatósági mellény kombót, amely csodafegyvernek bizonyult.

Kis Albert és Szabó István székkutasi lakosok segítségével folyt a teszt, akik az egyik legveszélyesebb átkelőn vették fel a kesztyűt a gyorshajtókkal szemben. Sajnos nincs olyan év, hogy ne halna meg valaki balesetben, legutóbb karácsonykor gázoltak el egy helyi lakost, aki később életét vesztette. Hiába a felújításkor telepített forgalomlassító bordák a falu mindkét végén, ezek sem fékezik meg kellőképp a gyorshajtókat.

Albert láttán lassítanak a megriadt autósok, és mellette elhaladva sokan megmosolyogják a traffipaxszá avanzsált hajszárítót. Szél István, Székkutas polgármestere szerint a rendőrség megtesz mindent, ami tőlük telik. Egyre több alkalommal állítják fel a háromlábút, ám aki elhalad a sebességmérő előtt az a falu közepén, ahol már nem látja a sebességmérőt, ismét gyorsít. A falu a rendőri segítség mellet táblák telepítésével igyekszik szabályos közlekedésre ösztönözni az áthaladókat.

Kis Albert és a csodafegyver

Kis Albert és a csodafegyver

Természetesen a hajszárítós módszer nem működne örökké, a táblák figyelmeztetései felett is igen hamar átsiklanak a sofőrök, lassan már mindenki táblavakságban fog szenvedni. Egy helyi lakos szerint csak az lenne hatékony, ha a falu mindkét végén rendőrök állnának, nagy számban állítva meg a sofőröket, fejmosást és büntetést osztogatva.

Szomorú, hogy mindig a legszigorúbb eszközökhöz kell folyamodni a gyorshajtók megfékezése érdekében, de a magyar közlekedési morál már csak ilyen. Minden esetre a hajszárítós módszert nem kellene végleg elfelejteni, időről időre elő lehetne venni, mert hatékonynak mondható.

Forrás:

Ajánlott cikkek:

Kapcsolódó írások

Hajszárítóval fékezik meg a gyorshajtókat a skótok
2018. november 02.
A skóciai Hopeman lakóinak elegük lett a balesetveszélyes gyorshajtókból, ezért egyedi eszközökhöz folyamodtak
Bekeményít a rendőrség, jönnek a rejtett traffipaxok!
2018. szeptember 07.
Nagyon úgy tűnik, hogy a magyar rendőrségi vezetésnél elszakadt a cérna, és megelégelték, hogy nem bírnak a renitens gyorshajtókkal. Ezért aztán bekeményítenek!
Újra mérnek az országban, de most mást
2018. szeptember 17.
Az Európai Mobilitási hét keretében a környezetszennyezés csökkentésére hívják fel a figyelmet
Fokozott közúti ellenőrzés 3 rendőrrel a képen
2019. április 02.
Meg amúgy se, de a lényeg, hogy ne hajts gyorsan szerdán és ne szabálytalankodj, értem?