Fogj egy autót, építs ki egy több mint 3,5 km-es pályát, amit hangszerek szegélyeznek a szélén, majd hajts végig rajta úgy, hogy közben egy hangulatos számot adsz elő vele. Neked menne?
Még mindig meg tudok lepődni azon, miket találok a nagybetűs Interneten. Édes mindegy, mennyit böngészem munkából kifolyólag, vagy hobbiból, mindig új és új dolgokba futok bele. Idáig például nem is hallottam arról a zenekarról, az OK Go-ról, amelyik autóval zenél.
Az OK Go csapata a kicsit újrafunkcionált Sonic/Aveo mellett
Pontosabban egy Chevy Sonic-kal, legalábbis a tengerentúlon így hívják, nálunk, már ameddig meg nem szűnt a Chevrolet értékesítése, a fülnek már hétköznapibb Aveonak becézték. A Sonic persze a maga formájában nem lett volna képes hangszerként funkcionálni, ezért egy visszahúzható pneumatikus kart szereltek rá. Hogy miért is? Több, mint 2 mérföldön, azaz 3.2 km-en keresztül telepítettek különböző hangszereket, amik mellett elhaladva a pneumatikus kar megszólaltatja azt. Kb. 4 hónapot vett igénybe a terep előkészítése, amit a Los Angeles melletti sivatagban állítottak fel, míg a felvételek 4 napig tartottak. A magyar sajtó nem nagyon foglalkozott velük, ezért is gondoltam, ha nem volt a ma még "made my day" pillanatod, akkor velük ez biztos meglesz!
Annak ellenére, hogy micsoda precizitást igényelt a projekt, a zenekar nem alkalmazott autós kaszkadőrt, ellenben az énekes, Damian Kulash részt vett egy autós kaszkadőr tanfolyamon, hogy sikeresen zenélhessen az autóval. Mert ha belegondolsz, nem kis munka összehozni egy ilyet, folyamatosan megfelelő sebességgel haladni, hogy a zene tempója-üteme megfelelő legyen, ráadásul ezt egy offroad-pályán!
Az OK Go híres arról, hogy nagyon összetett klipeket csinálnak a számaikhoz, mindegyikben egy oltári csavarral. Ázsiai stílusú harmonikus mozgású tömegjelenetektől kezdve a végletekig pontosan időzített time-laps videóikkal, vagy mint a fentebb említett Needing/Getting című számuk, ami speciális effektet nem tartalmaz, csak óriási felkészülést.
Bár nincs köze az autókhoz, egy későbbi videójukat is tudom ajánlani, a Te One Moment-et. Pusztán 4.2 másodperc alatt veszik fel az anyagot, ami a kliphez szükséges, hogy aztán lelassítva értelmet nyerjen az, ami az elején még követhetetlen gyorsasággal történik.
Ha találtok bármi érdekeset, amit szívesen megosztanátok velünk, küldjétek el nekünk, hátha viszontláthatjátok akár a címoldalon is! 😉
Forrás:
Youtube
Pontosabban egy Chevy Sonic-kal, legalábbis a tengerentúlon így hívják, nálunk, már ameddig meg nem szűnt a Chevrolet értékesítése, a fülnek már hétköznapibb Aveonak becézték. A Sonic persze a maga formájában nem lett volna képes hangszerként funkcionálni, ezért egy visszahúzható pneumatikus kart szereltek rá. Hogy miért is?