2018. augusztus 15. | 19:05

A klasszikus brit kisautó a Beatles egyik kampányában szerepelt, most egy magántulaj árulja.

A nem mindennapi Minivel az 1967-ben megjelent Penny Lane című kislemezt reklámozta az ikonikus liverpooli együttes. Az autó egyik legnagyobb érdekessége, hogy közel 4000, többnyire korabeli érmével van beborítva a karosszériája. Az oxidálódás ellen lakkréteggel vonták be az egészet, mely láthatóan jó ötletnek bizonyult. A hírek szerint jelenleg 25 ezer dollárért (kb. 7 millió forint) árulják az autót. Bárki megvásárolhatja, aki egy igazán unikális, 1968-as Morris Mini-Minorra vágyik. McCartney amúgy is nagy rajongója volt a kis népautónak, így jó ötletnek tartotta ezzel reklámozni az új kislemezt. A bandával együtt járta az országot, és több lemezbolt előtt is ki volt állítva. Készült belőle egy másik példány is, mely jelenleg a Cornish Goldsmith bányászmúzeumnál tekinthető meg. A pletykák szerint egy harmadikat is csináltattak, mely azóta egy Észak-Amerikában élő gyűjtő tulajdonában van. Természetesen több replika is létezik a „pénzbe borított” Miniből, a Beatles-rajongók számára ez egy felbecsülhetetlen értékű relikvia. Az érmék nagyjából 90 kilóval növelik az autó súlyát, ennek ellenére teljesen üzemképes. A kampányt követően egy magánszemély vásárolta meg, és 25 évig használta a családjával. Autós bemutatókra járt vele, és díjakat osztogatott azok közt, akik kitalálták, hány pénzérme borítja a Minit. A család elmondása szerint az egyedi Minivel 750 ezer fontot (270 millió forint) gyűjtöttek az évek során helyi szervezeteknek, miután az új tulaja Amerikába vitte 2002-ben. A sok pásztázó szem kiszúrt rajta több, 1800-as évekből származó nagyon ritka fémpénzt, melyek értéke jóval meghaladja egy átlagos Mini piaci összegét. Ezek fényében a jelenleg meghirdetett ára egészen barátinak mondható, hiszen több érdeklődési kört is lefed ez a műtárgynak nevezhető jármű. Szobadísznek sem utolsó, az pedig még érdekesebbé teszi, hogy autóként is tökéletesen funkcionál. A Morris Mini-Minort 1959-ben mutatták be, a modell pedig elképesztő sikert aratott. Az első gyártási évben 20 ezer példány kelt el, az egy milliomodik Minire pedig csak 1965-ig kellett várni. Nem csak a vásárlók körében vált népszerűvé, hiszen a motorsportban is nagy eredményeket ért el, többek közt háromszor nyerte meg a Monacói ralit a klasszikus Mini. Filmes karrierje is volt, hiszen az Olasz meló és a Bourne-rejtély című filmekben is szerepelt. Forrás: