A 2018-as oroszországi labdarúgó-világbajnokság játékosai közül sok egészen elképesztő autógyűjteménnyel rendelkezik. Íme, néhány autócsoda!

Harry Kane (Anglia)

Az angol Tottenham 25 éves csatárának három szuper autója is van: egy Jaguar F-Pace, egy hosszú tengelytávú Range Rover Autobiography és egy Bentley Supersport áll a garázsában. Érdekes módon mindhárom brit modell.

A Jaguar F-Pace-ről úgy nyilatkozott Kane a The Sun brit bulvárlapnak, hogy nagyon szereti, mert nem túl kicsi és nem is túl nagy, igazi családi autó, ahol kényelmesen elfér a lánya és a kutyája egyaránt. És persze sportos, jól meg lehet hajtani, Kane szerint pedig még csak nem is túl drága.

Ez mondjuk magyar szemmel elég vicces kijelentés, hiszen 40 ezer fontot, vagyis csaknem 15 millió forintot fizetett anno érte a focista, de az tény, hogy az autói közül ez került a legkevesebbe. Kane Jaguar F-Pace-ét egy 2 literes turbós motor hajtja, ami a 8 sebességes váltóval kombinálva 8,7 másodperc alatt gyorsítja fel 100 km/órára az autót, végsebessége pedig 206 km/óra felett van kicsivel.

A Range Rover Autobiography, a Range Rover hosszú tengelytávú változata 99 ezer fontot kóstál, ami jelenlegi árfolyamon 36,6 millió forintot jelent. A gyűjtemény legdrágább darabja azonban egy Bentley Supersports, amit 212 ezer fontért (78 millió forintért) vásárolt meg egy éve a focista.

Ez nagyon brutális gép, igaz tesztoszteron és adrenalin bomba: a 2017-es Continental Supersport 6 literes, 12 hengeres motorja 710 lóerőre képes, ami egy vadászó macska ruganyosságával mozgatja a hatalmas autót. A Bentley-nek mindössze 3,5 másodperc kell ahhoz, hogy 100 km/órás sebességgel repesszen, végsebessége pedig 336 km/óra.

Cristiano Ronaldo (Portugália)

Ronaldo sportkocsik iránti szenvedélye nem újkeletű: amikor 2003-ban a Manchester United csapatához igazolt, hamar felzárkózott ezen a téren is játékostársaihoz. Szinte felsorolni is nehéz, hogy milyen autókat vásárolt azóta össze, ráadásul igazi mindenevő, hiszen Ferrari, Lamborghini, Audi, BMW, Porsche, Bentley, Maserati, Mercedes-Benz, Rolls-Royce és Bugatti egyaránt akad a listán, ám közös mindegyikben, hogy bivalyerős autókról van szó.

Legfrissebb, 2017-es szerzeménye két Bugatti - egy Chiron és egy Veyron -, egy Audi RS7 és egy Ferrari F12 TDF.

Ezek közül csak a Bugatti Veyron utódja, a Chiron 3 millió dolláros (834 millió forintos) befektetést jelentett, és is a befektetést szó szerint kell érteni, mert az 500 darabosra tervezett széria autói pár év alatt szinte garantáltan megtöbbszörözik értéküket.

Persze csak akkor, ha kímélik ezeket az autócsodákat, Ronaldo esetében viszont erre egyáltalán nincs garancia. A 1479 lóerős (1600 Nm) teljesítményt ugyanis nem könnyű kordában tartani, a 8 literes, 16 hengeres motor ugyanis 2,4 másodperc alatt gyorsítja fel a Chiron-t 100 km/órára, az egészen elszántak pedig akár 417 km/óráig is gyorsulhatnak vele.

Ronaldo pedig az autóiban is feszegeti a határait, 2009-ben például a manchesteri repülőtér közelében egy alagútban törte rommá 55 millió forintos Ferrari 599 GTB Fioranóját. Nem lenne meglepő, ha hamarosan újabb kocsit szerezne be a portugál csillag, online fogadások is köthetők rá, hogy milyen modellt vásárol legközelebb.

Ronaldo eddigi szerzeményei:

  • 2017: Bugatti Chiron
  • 2017: Bugatti Veyron
  • 2017: Audi RS7
  • 2017: Ferrari F12 TDF
  • 2016: Mercedes-Benz GLE 63
  • 2014: Rolls-Royce Phantom
  • 2013: Mercedes-Benz C220 CDI
  • 2012: Lamborghini Aventador LP 700-4
  • 2011: Ferrari 599 GTO
  • 2011: Maserati GranCabrio
  • 2010: Porsche Cayenne Turbo
  • 2009: Aston Martin DB9
  • 2009: Ferrari 599 GTB Fiorano
  • 2009: Audi R8
  • 2009: Audi RS6
  • 2009: Bentley GT Speed
  • 2009: Porsche 911 Carrera 2S Cabriolet
  • 2008: Ferrari F430
  • 2008: Audi Q7       
  • 2007: Porsche Cayenne
  • 2007: Bentley Continental GTC
  • 2006: BMW M6

Romelu Lukaku (Belgium)

A belga válogatottat erősítő, egyébként a Manchester United-ben játszó csatár egy 250 ezer fontot (92 millió forintos) Rolls-Royce-szal került fel a listára.

A 24 éves focista autója még a Royce-ok között is különlegesnek számít, ugyanis az eredetleg fehér-fekete, inkább elegáns külsejű kocsit matt feketére festette át, miközben a hűtőrács, az ajtókeretek és a kilincsek piros színűek lettek. A végeredmény látványos és brutális lett.

Diego Costa (Spanyolország)

Bár Costa brazil születésű, a spanyol válogatottat erősíti, mint csatár. Korábban az angol Chelsea csapatában játszott, így aztán nem meglepő, hogy a többi extrán fizetett angliai játékoshoz hasonlóan neki is hamarosan több luxusautó állt a garázsában.

Persze a 3,3 milliárd forintos éves fizetésből futja az ilyen költséges hobbira! Azonban, amikor 2017-ben átigazolt a spanyol Atletico Madrid csapatához, akkor kénytelen volt eladni Mercedes AMG GTR-ét, Audi R8-asát és Audi RS4-esét, hiszen ott nem tudott volna mit kezdeni a jobbkormányos autókkal.

Persze Londonban sem ezeket a sportgépeket használta a hétköznapokon, inkább egy fehér színű Range Rover Sportban lehetett legtöbbször látni, amit hétköznapi kocsiként használt. Persze, ez utóbbi is megért vagy 24 millió forintot, de ez eltörpül a Mercedes AMG GTR 65 milliós árához képest.  

Gary Cahill (Anglia)

Gary Cahill, az angol csapat védője az anyagiakkal nem éppen hadilából álló Chelsea együttesében játszik, ezért aztán neki is akkora a garázsa, mint egy kisebb társasház parkolója.

Állítólag nagy Range Rover fanatikus, ezért aztán van neki egy már-már kötelezőnek számító 575 lóerős Range Rover Sportja, de egy fekete Mercedes C63 AMG-ben, egy Ferrariban és egy Aston Martinban is lehet látni időnként.

Michy Batshuayi (Belgium)

Az afrikai származású, ám már Belgiumban született Batshuayi jelenleg a Dortmund gólvágója, ahová a Chelsea kölcsönadta. Legkülönlegesebb autója egy narancs színű Lamborghini Gallardo, aminek végsebessége 323 km/óra.

Ennek ára állítólag 180 ezer font (66,6 millió forint) volt, vagyis úgy tűnik, még egy kölcsönbe adott Chelsea játkosnak is bőven van mit a tejbe aprítania. Ez egyébként az olasz márka legnépszerűbb modellje, amit 2003-tól tíz éven át gyártottak, és összesen 14 022 darabot adtak belőle.

Thibaut Courtois (Belgium)

A belga kapus egy 250 ezer fontot (92 millió forintot) érő Aston Martin Vanquish Carbon Black Edition büszke tulajdonosa. Ez pedig nem gyenge autó, hiszen a 6 literes, 12 hengeres erőforrás akár 323 km/órás sebességre is képes, álló helyzetből pedig 3,5 másodperc alatt gyorsul fel 100 km/órára. 

A hálóőri pozíció pedig úgy tűnik, hogy jól fizet (ő is Chelsea játékos), mert ezen kívül áll még a garázsában egy fekete Porsche Panamera GTS 13 Limited Edition és egy szintén fekete Mercedes Benz C-Osztály Coupé AMG is.

Lionel Messi (Argentína)

Bár a cikk írásakor nagyon úgy tűnt, hogy nem ez Lionel Messi világbajnoksága, azért nem szabad elfelejteni, hogy mégis csak a világ egyik legjobb focistájáról van szó, ezért aztán a gépparkja is ennek megfelelő. Sokszor lehet látni őt egy fehér Audi R8-ban, de van egy Audi Q7-ese, egy Audi RS6 Avantja, egy Toyota Land Cruiser Pradója, egy Range Rover Vogue SUV-ja, egy Range Rover Sportja, de akad még a garázsban egy Maserati GranTurismo MC Stradale és egy Dodge Charger is.

A címlapokra azonban nem ezzel, hanem a világ legdrágább autójának kikiáltott 1957-es Ferrari 335 S Spider Scaglietti-vel került fel, amihez 2016-ban 32 millió euróért (10,5 milliárd forintért) jutott hozzá.   

Mesut Özil (Németország)

A német játékos is az „autóhalmozók” sorába tartozik, az egyik legdrágább darabja egy Ferrari 458, amihez a hírek szerint 230 ezer dollárért (64 millió forintért) jutott hozzá.

Ezen kívül egy 85 ezer dolláros (23,6 millió forint) Porsche Panamera, egy 128 ezer dolláros (36 millió forint) Mercedes-Benz SLS AMG, egy 70 ezer dolláros (19,4 millió forint) Audi RS5, egy 143 ezer dolláros (40 millió forint) Mercedes AMG G63, egy 239 ezer dolláros (66,4 millió forint) Mercedes AMG S65 Coupé, egy 50 ezer dolláros (14 millió forint) Audi Q7 és egy 153 ezer dolláros (42,5 millió forint) Mercedes-Benz AMG SL63 is áll a garázsában.

Neymar (Brazília)

Úgy tűnik, vannak autók, amelyekért a legtöbb tehetős focista oda van, egyik ilyen például a Ferrari 458, amit Neymar is betett a maga gyűjteményébe. A 26 éves játékosnak van még egy 154 milliós Maserati MC 12-je is, ami ritka, mint a fehér holló, hiszen az egész világon mindössze 50 darab akad belőle.

Persze gyakrabban lehet látni Neymart edzésekre menet az Audi RS7-esében, de ha igazán ki akar rúgni a hámból, akkor a 120 ezer dolláros (44 millió forint) R8 Spyderét vagy a Porsche Panamera Turbóját is előveheti a garázsból.

  • Címkék:
  • Top