2018. július 25. | 15:10

Életének 66. évében, súlyos betegség után hunyt el a Fiat Chrysler Automobiles (FCA) és a Ferrari volt vezérigazgatója.

Sergio Marchionne 1952. június 17-én szüetett Chietiben, Olaszországban. A Kanadában felnőtt ügyvezető igazgató viszonylag későn, 52 éves korától kezdett el ki-kitűnni az autóipar sűrűségéből. Nevét legtöbben a Fiat Chrysler autógyártó vállalat kapcsán ismerik, ugyanis a 21. század első évtizedében hatalmas nyomást gyakorolt a 2000-es évek elején csőd szélén álló cégre. Neki köszönhető, hogy a Fiat-csoport kevesebb, mint két év alatt az autóipar legdinamikusabban fejlődő vállalatává válhatott.

 

Sergio édesapja, Concezio Marchionne, carabinieriként szolgát az Isztriai-félszigeten, ahol megismerkedett Maria Zucconnal, későbbi feleségével, Sergio édesanyjával. A házaspár 1945-ben költözött Chietibe, amikoris a jugoszláv hadsereg elfoglalta az isztriai térséget.

13 éves volt Sergio, amikor ismét tovább állt a család és olyan helyre költöztek, ahol rokonaik is voltak, ezúttal Torontóba, Kanadába. Ennek eredményeként a tinédzser fiú kettős kanadai- és olasz állampolgár lett, továbbá folyékonyan beszélt angolul, franciául és természetesen olaszul is, melyet kamatoztatni tudott későbbi munkássága során.

Az autógyártó vállalatot átszervezésekkel, valamint költségtakarékossági intézkedésekkel sikerült ismét megerősítenie, nyereségessé tennie. Később felvásárolta a már csődbe jutott Chrysler Csoportot, azzal együtt a Dodge, a RAM, a Jeep és Chrysler márkákat is.

A Fiat S.p.A néven működő céget idő közben Fiat Group Automobiles-ra, majd Fiat Chrysler Automobiles-re nevezték át, központja pedig Torinóból Hollandiába került. Az FCA mára a hatodik legnagyobb autógyártóvá vált a világon.

Az elmúlt napokban adta hírül detroiti keltezéssel a The Wall Street Journal című lap, hogy betegsége miatt új vezérigazgatót neveznek ki a Fiat Chrysler élére. Az eredeti tervek szerint Sergio Marchionne a 2018-as év végével távozott volna posztjáról, utolsó, öt évre szóló üzleti tervét június 1-jén mutatta be, melyről már tudta, hogy sajnos nem ő fogja végrehajtani. A cég szerdán teszi közé negyedéves pénzügyi jelentését.

A korábban adótanácsadóként is dolgozó, filozófiát is tanult Sergio Marchionne az autóipar történelmének egyik legnagyszerűbb embere volt. Olasz lapértesülések szerint tüdőrákban szenvedett, utolsó napjait egy zürichi klinikán töltötte.