11 nagyváros, ahonnan lassan kiszorulnak az autósok

Közzétéve:
2018-03-02, 15:48

A nagyvárosok lakóinak lassan bele kell törődniük, hogy nem tudnak szabadon autózni. Íme 11 nagyváros, ahol komolyan veszik a dolgot.

Megírtam korábban, hogy a német Szövetségi Közigazgatási Bíróság úgy döntött, hogy az önkormányzatok saját hatáskörben kitilthatják az Euro 6-osnál alacsonyabb környezetvédelmi besorolású dízeles autókat akkor, ha a légszennyezettség meghatározott alkalommal átlépi a határértéket.

Az ügyben konkrétan két német városról, Düsseldorfról és Stuttgartról volt szó, az utóbbi azért is pikáns, mert ez a Mercedes-Benz és a Porsche központja. Ám sok már város van még, ahol csak idő kérdése a dízel, sőt úgy általában a belső égésű motorral működő autók kitiltása. Összegyűjtöttem ezek közül 11-et!

1. Oslo

A norvégok már hat évvel ezelőtt bejelentették, hogy Oslo központját 2019-ig autómentes övezetté alakítják át. Ők azonban nem egyszerűen csak megtiltják az autók behajtását, hanem teljesen átalakítják a belső rész közlekedési hálózatát, fejlesztve a kerékpáros és a tömegközlekedést.

Oslo belvárosa

2. Madrid

A spanyol főváros már most is rendkívül gyalogos- és kerékpáros-barát hely, ami meg is látszik a település hangulatán és levegőjén. Ezzel nem elégszenek azonban meg: 2020-ig teljesen ki szeretnék tiltani az autókat a városközpont 500 hektáros területéről. Itt sem egyik napról a másikra történnek a dolgok, hanem várostervezők előbb átszabják a belső úthálózatot, hogy jobban megérje gyalogosan közlekedni.

A szabályok megszegését természetesen büntetni fogják, a tilosba behajtókat alkalmanként 26 ezer forint körüli összegre vágják meg, a legszennyezőbb autók tulajdonosainak pedig magasabb parkolási díjat kell majd fizetniük.

madridi pályaudvar

3. Csengdu

Ebben a kínai városban is a tervezésre fektetik a hangsúlyt, ugyanis egyértelmű, hogy az emberek nem véletlenül preferálják sok helyen az autózást. Ahhoz, hogy a kerékpár és a gyaloglás népszerűbb legyen, két chicagói építész, Adrian Smith és Gordon Gill teljesen új lakónegyedet tervez, és csak ezen a területen korlátozzák majd az autóhasználatot.

Csengdu belvárosa

4. Hamburg

2025-re Hamburg területének negyven százalékát szeretnék mentesíteni az autóktól. Ehhez a városon belül úgynevezett zöld hálózatot építenek ki, amelyen keresztül a sportpályák, játszóterek és parkok gyalogosan és kerékpárral egyaránt könnyen megközelíthetők lesznek.

A hamburgi kikötő

5. Koppenhága

A dán főváros lakóinak fele már most is kerékpárral jár munkába nap, mint nap, ezért itt egészen más szintet kell megugrani, mint mondjuk Budapesten. Persze Koppenhágában sem véletlenül alakultak így a dolgok, az 1960-as évek óta fejlesztik a sétálóutcákat és a kerékpárút-hálózatot. Jelenleg 320 kilométernyi kerékpárút-hálózat van a városban és Európán belül itt legalacsonyabb az autótulajdonosok aránya a teljes lakosságon belül. Most épp azon dolgoznak, hogy befejezzék a Koppenhága külvárosait körülölelő úgynevezett kerékpáros autópályát. 

Koppenhága belvárosa

6. Párizs

A francia főváros akkor szembesült először az autók környezetszennyező hatásával, amikor egy szmogos időszakban megtiltották a közlekedést minden páros rendszámú autónak és ennek hatására 30 százalékkal csökkent a légszennyezés. Ezen felbuzdulva most a városvezetés célja az, hogy 2020-tól egyáltalán ne hajthassanak be belső égésű motoros autók a központba, ami Párizs városszerkezetét ismerve nem lesz könnyű feladat.

Első lépésben 2016-ban az öreg, 1997-nél régebben gyártott autókat tiltották ki hétvégéken a belvárosból, a szabályt megszegőket pedig keményen megbüntetik.

Párizs belvárosa

7. London

Az angol fővárosban folyamatosan küzdenek a forgalmi dugókkal és a szmoggal, aminek legfontosabb lépése a belvárosba behajtásért fizetendő „dugódíj” bevezetése volt. A dízel autókat már most is extra költségekkel sújtják, de 2020-tól ezek teljesen ki lehetnek tiltva London területéről. A britek végleg leszámolnának a dízelekkel, hiszen 2040-től ilyen autókat már nem lehet értékesíteni.

London Westminster

8. Brüsszel

A belga fővárosban van Európa legnagyobb autómentes területe, de 2018-tól az egész város területéről kitiltották az 1998. előtt gyártott dízelüzemű autókat.

Brüsszel

9. Berlin

Berlin évről évre egy zöldebb város, 2008-tól például nem hajthatnak be a központba az aktuális német környezetvédelmi normáknak nem megfelelő dízel- és gázüzemű autók. A korlátozás mintegy 34 négyzetkilométeres területet érint, ahol a lakosok körülbelül harmada él. Tavaly megkezdték egy széles, legalább 4 méter széles kerékpárút-hálózat kiépítését is.

Berlin belvárosa

10. Mexikóváros

Mexikóvárosban összesen kétmillió autó közlekedik, így óriási problémát jelent a közlekedési káosz és a légszennyezés. Ezért a városközpontból heti két napra, valamint havonta két szombaton kitiltották az autókat. A szmogos időszakokban ezen kívül hol a páros, hol a páratlan rendszámú járműveknek tiltják meg a közlekedést a városban.

Mexikóváros

11. San Francisco

San Francisco vezetése 2017-ben határozta el, hogy kitiltják a városközpontot keresztül szelő, 3,5 kilométer hosszú Market Streetről, a város legforgalmasabb sugárútjáról az autókat.

San Francisco

Forrás:

Kapcsolódó írások

Nem mindenki sikeres az elektromos autók piacán
2018. február 19.
Jól fogynak Európában az elektromos autók, 2017-ben összesen 306 ezer ilyen járművet adtak el. A kínai gyártók azonban még fejtörést okozhatnak.
2018 lehet az elektromos autózás nagy éve?
2018. május 07.
Nagy fejlesztések várhatók a töltőhálózatoknál, így végre nem csak több töltő lesz, hanem a „tankolási” idő is lerövidülhet!
2019-től kötelező lesz hangot kiadniuk az elektromos autóknak!
2018. május 08.
2019 júliustól már kizárólag hanggenerátorral felszerelt elektromos és hibrid autókat lehet forgalomba helyezni az Európai Unión belül.
Még legalább tíz akkumulátorgyárra lesz szükség 2025-ig
2018. május 31.
A villamosautózásra való rohamos átállás fényében még legalább tíz akkumulátorgyár létrehozására lesz szükség 2025-ig!