Egy 144 milliós „aztakurva” Lamborghini

Frissítve:
2018-11-07, 15:52

A Lamborghini Countach a világ azon kevés autóinak egyike, amit, ha egyszer látott az ember, soha többé nem felejt el. Az ilyen dizájnt pedig meg kell becsülni!

A sportautó neve sem véletlen, ugyanis a Countach piemonti nyelvjárásban egy indulatszó, ami akkor hagyja el a helyiek száját, amikor valami állat dolgot látnak, amitől aztán tényleg leesik az álluk. Valami olyasmi ez, mint amikor először ültem Teslában, és sportfokozatban tövig nyomtam a gázt, ettől pedig a belső szerveim azonnal levitációba kezdtek. Ne szépítsük, a Countach nagyjából egy „aztakurva”, „ezállat” vagy hasonló felkiáltásnak felel meg, ami még a fejlesztés során ragadt rá.

Lamborghini Countach

És teljesen jogosan! Amikor a Lamborghini Countach-t bemutatták az 1971-es Genfi Autószalonon, akkor biztosan sok nyelven kiáltottak fel hasonló módon, mert az új autó szöges ellentétben állt a korábbi zászlóshajó, a Miura lágyságával, finom vonalvezetésével. A két autót egyébként egyazon dizájnműhely, az olasz Bertone tervezte, ám a munkát érdekes módon az akkor még nagyon fiatal és tapasztalatlan Marcello Gandini kapta, aki fittyet hányva a hagyományokra, az ergonómiára és az aerodinamikára megalkotta ezt a brutális gépet.

Lamborghini

A merészség bejött, mert a kocsit 1974-tól egészen 1990-ig gyártották, most pedig csillagászati áron kelnek el a használt, jó állapotú, gyűjtői minőségű darabok. Azt azért tudni kell, hogy az ifjú Gandini 71-es tervéhez képest a sorozatgyártásba kerülő modellen kellett valamelyest változtatni, mert az eredeti verzióban a motor nem kapott volna elég hűtést.

Lamborghini LP400

Nem csak a megjelenése, a karosszéria építés során alkalmazott technológia is megelőzte a korát. A csöves vázszerkezet, a csúcsminőségű - repülőgépek építésénél alkalmazott - alumínium karosszéria és az üvegszálas padlólemez együttese lehetővé tette, hogy az autó erős és könnyű (1375 kg) legyen egyszerre. Sajnos az eredeti (LP500), 5 literes, 12 hengeres erőforrással szerelt változatból nem maradt túlélő, mert a töréstesztek során az egyetlen megépített példányt feláldozták.

Lamborghini motorbelső

A sorozatgyártásba kerülő Lamborghini Countach LP400-as modell a Miura 4 literes, 370 lóerőre képes motorját kapta meg, ebből 1974 és 1977 között összesen 158 darab készült. Ez az autó a gyűjtők egyik nagy kedvence, 2014-ben például egy 74-es modell 953 500 fontért kelt el egy aukción, ami bizony mostani árfolyamon 344 millió forint volna.  

Countach

78-ban megjelent az LP400 S modell, ami érdekes módon gyengébb, „mindössze” 355 lóerős motort kapott, ám a szélesebb kerekek miatt az autó úttartása jobb lett az elődjénél. A karosszéria itt markánsabb, fokozva a Countach-érzést, ami egyébként azóta is megosztja a rajongókat, akik közül sokan inkább a korábbi változatot favorizálják. Az LP400 S-ből három sorozat volt, ezekből összesen 237 darab készült.

L400

Az RM Sotheby’s árverésén egy második sorozatból való példány keres most új gazdát, ebből összesen 105 darab épült. Bár az 500 ezer dolláros (142 millió forintos) kikiáltási ár soknak tűnhet, a tulajdonos állítólag maga is 250 ezer dollárt költött a szakszerű helyreállításra, így a 35 ezer kilométert futott autó kifogástalan állapotban van, de az eredeti gumiabroncsok és az Ansa Sport kipufogó, a tökéletesen működő hifi és klíma is növeli az értéket.

Lamborghini dizájn

A helyreállításról természetesen pontos dokumentációt kap a leendő vevő, mint ahogy övé lesz az autó eredeti használati útmutatója is. 

Forrás:

További autós hírek

Egy hét múlva, január 31-én érvényességüket vesztik a korábban vásárolt éves autópálya-matricák. Január 31-én 2,5 millió éves autópálya-matrica jár le,…

A Tamási és Szakály között történt balesetben súlyosan megsérült annak a teherautónak vezetője, aki a 65-ös főúton hajtott egy lakatlan…

Egy elegáns megfordulás tegnap délután a gyorsforgalmin. “Emberünk minden józan észre vonatkozó szabályt feledve, simán bekanyarodott a nem kicsi, jól…

Nagyon sok esetetről tudunk, ahol a lakók konkrétan megmondják: “Ne állj meg itt haver, mert kiszúrom a gumit, meg összekarcolom”…

A jelenlegi adatok szerint egy 33 éves férfi személygépkocsival közlekedett Dorog irányába, amikor egy kanyarban eddig tisztázatlan okból áttért a…

Kapcsolódó írások

A 70-es évek 6 ikonikus sportautója
2017. november 10.
Mikrofonfrizurák, barkók, tömött bajszok, magas derekú trapéznadrágok, női és férfi kezeslábasok – a 70-es évekről sok borzasztó kép is bevillanhat. Az autóiparban viszont csodálatos modellek születtek ekkor.
Lamborghini
2019. július 12.
Eladó egy piros Lamborghini Countach, ami Mario Andrettié volt.
Az 1963-as Jeep Wagoneer elölről fotózva
2020. január 03.
Lassan 6 évtizedre tekint vissza a luxus SUV-ok története.
Egy jövőkép a 80-as évekből – Mazda MX-81 Aria
2018. június 30.
Egy kormánykerék nélküli autó, ami a legmeredekebb sci-fi filmekben is bátran szerepelhetne. Az MX-81-es egy reális jövőképnek számított a 80-as években!