2018. július 15. | 09:30

A Maserati lerántotta a leplet a Levante GTS-ről, mely a Trofeóhoz hasonlóan megkapta a Quattroporte V8-asát!

Bemutatkozott a Maserati Levante GTS és hol máshol tette volna ezt meg, ha nem Angliában, Goodwoodban, a Sebességfesztiválon?!

Az autóról képeket ide kattintva találsz.

Az új Levante GTS ugyan szintén megkapta a Ferrari által kifejlesztett 3,8 literes, 90 fokos V8-as 730 Nm-t produkáló erőforrást, még mindig nincs elegendő ereje ahhoz, hogy az olasz márka legerősebb modellje, az 590 lóerős Trofeo elé kerülhessen. A Levante Trofeo ugyanis a Quattroportéban használt 530 lóerős blokk helyett az 590 lóerős változatot kapta meg.

A GTS természetesen a Maserati Q4 összkerékhajtású rendszelével is fel van szerelve, 0-ról 4,2 másodperc alatt éri el a 100 km/h-t, végsebessége 292 km/h. A vállalat korábban még sosem kínált méretű kerekeket is kínál a jármű mellé, melyek mérete akár 22 coll is lehet. Közölték az autó szén-dioxid-kibocsátási adatát is, mely 313 gramm, kilométerenként.

A több, mint két évvel ezelőtt debütált Maserati Levante SUV, illetve annak erőforrása sokak számára nagy meglepetéseket okozott, ugyanis a többség nem csupán hathengeres motorokra számított volna. A vadonatúj könnyűfém felnikkel érkező GTS-t az alap modellnél egy sportosabb stílust képviselőnek tartja, a Trofeóhoz viszonyítva pedig sokkalta kifinomultabbnak.

Az enteriőr 14 hangszóróból álló Harman Kardon audiorendszerrel, valamint sport pedálszettel lett felszerelve, az ülésekre opcionálisan Pieno Fiore bőrkárpit kérhető. Az átdolgozott váltókar mellett az infotainment-rendszert is továbbfejlesztették.

A GTS az első Levante, melyet LED-mátrix fényszórókkal szereltek, de nem kizárt, hogy innentől kezdve a modellcsalád többi tagja is megkapja ezeket a fényforrásokat, valamint a Ghibli és Quattroporte modellekben már alkalmazott IVC jármű-dinamikai szabályozórendszert.

A 2018-as Festival of Speed eseményen debütált luxus szabadidő-autó áráról egyelőre nem árultak el sokat, de az szinte biztos, hogy a V6-os erőforrással rendelkező Levante alapmodellhez képest némi plussz költségre kell számítani.