Mindegy, hol élsz a világban, az amerikai autók bárhol, bármikor megfertőzhetnek! Ez alól hazánk sem kivétel: pillants bele egy Chevrolet Custom Car építésének folyamatába!
A legtöbb amerikai autó rajongót általában a semmihez sem hasonlítható V8-as motor dübörgése részegít meg. Így volt ezzel a cikkben szereplő Chevrolet Styleline De Luxe tulajdonosa, aki leírhatatlan élményt élt át akkor, mikor először megütötte a fülét élőben a V8 dübörgése. Főhősünk anonimitást kért a cikk kapcsán, amiben az általa megálmodott, Gömbi becenévre hallgató autót ismerheted meg most közelebbről.
Gömbi még Amerikában
A Rock&Roll és az amerikai autók az ’50-es ’60-as években kéz a kézben jártak, így a mai jampecok kellékei közül most sem hiányozhat egy oldschool amerikai verda. Gömbi tulajdonosa is egy zenekarban játszott annak idején, mikor elhatározta, hogy belevág egy custom car építésébe. A licitoldalak bújása nagyüzemben megkezdődött, ahol hosszas kutakodás után rátalált egy reményt keltő roncsra. Csak egy üres karosszéria volt meghirdetve, ám végül erre az alapozó színű, itt-ott rozsdás, megvágott tetejű bódéra esett a választás. Szerelem volt első látásra, a forma láttán már a jövőbeni tulajdonos előtt lebegett a kész autó, ezen fel buzdulva az árverést végig is vitték. A hazahozatali procedúra sikeresen megtörtént, azonban itthon kiderült, hogy nagyobb a baj, mint várták. Szinte teljesen el volt korrodálva a kasztni, így az elszomorodás pillanataiban megfordult a fejekben, hogy eladásra kerül a test, de végül úgy alakult, hogy 2012 környékén belevágtak a projektbe.
Az új alváz és a Cougar futómű
Az első lökhárító gyári, az hátsó egy Chevy Bel Air-től származik, a hűtőrács az 1958-as Corvette-ről, a hátsó lámpák egy 59’-es Cadillacről lehetnek ismerősek. Gömbi új kardánt kapott és egy 5 lengőkaros alvázat, ami javít az autó menettulajdonságain, komfortosabb utazást biztosít majd a jövőben. A kényelem érdekében állítható hátsó hidat és 4 darab állítható lengéscsillapítót szereltek bele, amikhez króm rugók dukálnak. Az első és hátsó tárcsafékek sem maradhattak el, amik az American Racing 17 colos kerekek alatt lapulnak meg. A Gömbi kabinját teljes mértékben autentikus arculatban képzelték el, amolyan streetroados, letisztul stílusban. Az autó arany színéhez belül a sötétbarna bőr tökéletesen passzol majd, sőt, skót kockás, steppelt ülőfelületet terveztek az 1968-as Cadillac Coup Deville ülésekhez. A csokibarna gyári szőnyeg és tetőkárpitozás mellett, új kijelzőket, kilométerórát, fordulatszámmérőt, hőfok és olaj indikátorokat helyeznének a kocsiba, a Cadillacből származó szervokormány szerkezetet már meg is kapta. Persze a klíma sem maradhat el. Minden egyes részletre kitértek, a belső és külső tükrök, a kormány, dísz-feliratok, kilincsek, külső-belső világítás a minőség legfelsőbb szintjeit súrolja majd. Teljesen felújított erőforrás beszerelése is megtörtént egy 400ci Small Block formájában, ami 455 lóerőt szállít a hátsó kerekekre egy TCI 700 R4-es automata váltó segítségével. Az erő elosztásáról pedig egy Limited Slip Support for GM 7.5" rear end 3:42 sperr difi gondoskodik.
A Rock&Roll és az amerikai autók az ’50-es ’60-as években kéz a kézben jártak, így a mai jampecok kellékei közül most sem hiányozhat egy oldschool amerikai verda. Gömbi tulajdonosa is egy zenekarban játszott annak idején, mikor elhatározta, hogy belevág egy custom car építésébe. A licitoldalak bújása nagyüzemben megkezdődött, ahol hosszas kutakodás után rátalált egy reményt keltő roncsra. Csak egy üres karosszéria volt meghirdetve, ám végül erre az alapozó színű, itt-ott rozsdás, megvágott tetejű bódéra esett a választás. Szerelem volt első látásra, a forma láttán már a jövőbeni tulajdonos előtt lebegett a kész autó, ezen fel buzdulva az árverést végig is vitték. A hazahozatali procedúra sikeresen megtörtént, azonban itthon kiderült, hogy nagyobb a baj, mint várták. Szinte teljesen el volt korrodálva a kasztni, így az elszomorodás pillanataiban megfordult a fejekben, hogy eladásra kerül a test, de végül úgy alakult, hogy 2012 környékén belevágtak a projektbe.
1950 Chevrolet Custom Car Project
Az újjáépítéshez némi ihletet kellett meríteni, a tulajdonos számos amerikai oldalt pörgetett végig ötleteket keresve. Gömbi életre keltése Diósdon kezdődött meg, a karosszéria teljesen ki lett lakatolva, újra lett vágva a tető, le lettek kezelve a felületek, majd ment rá egy ragyogó arany színű festék.Az első lökhárító gyári, az hátsó egy Chevy Bel Air-től származik, a hűtőrács az 1958-as Corvette-ről, a hátsó lámpák egy 59’-es Cadillacről lehetnek ismerősek. Gömbi új kardánt kapott és egy 5 lengőkaros alvázat, ami javít az autó menettulajdonságain, komfortosabb utazást biztosít majd a jövőben. A kényelem érdekében állítható hátsó hidat és 4 darab állítható lengéscsillapítót szereltek bele, amikhez króm rugók dukálnak. Az első és hátsó tárcsafékek sem maradhattak el, amik az American Racing 17 colos kerekek alatt lapulnak meg. A Gömbi kabinját teljes mértékben autentikus arculatban képzelték el, amolyan streetroados, letisztul stílusban. Az autó arany színéhez belül a sötétbarna bőr tökéletesen passzol majd, sőt, skót kockás, steppelt ülőfelületet terveztek az 1968-as Cadillac Coup Deville ülésekhez. A csokibarna gyári szőnyeg és tetőkárpitozás mellett, új kijelzőket, kilométerórát, fordulatszámmérőt, hőfok és olaj indikátorokat helyeznének a kocsiba, a Cadillacből származó szervokormány szerkezetet már meg is kapta. Persze a klíma sem maradhat el. Minden egyes részletre kitértek, a belső és külső tükrök, a kormány, dísz-feliratok, kilincsek, külső-belső világítás a minőség legfelsőbb szintjeit súrolja majd. Teljesen felújított erőforrás beszerelése is megtörtént egy 400ci Small Block formájában, ami 455 lóerőt szállít a hátsó kerekekre egy TCI 700 R4-es automata váltó segítségével. Az erő elosztásáról pedig egy Limited Slip Support for GM 7.5" rear end 3:42 sperr difi gondoskodik.