A Mercedes-AMG exkluzív marad!

Frissítve:
2018-11-02, 16:11

Tobias Moers, az AMG főnöke állítja, exluzív marad a Mercedes-AMG, annak ellenére, hogy csak tavaly, 2016-ban 98,235 darab autót értékesítettek és 2017-re is kétszámjegyű bővülést tervez

Majdnem 100 ezer értékesített autóval a hátuk mögött 2016-ban, Moers azt mondta, nem hiszi, hogy lenne olyan pont, ami fölött kevésbé kelendőek lennének az AMG-k.

Mercedes-Benz C63 AMG értékesítés és gyártás

C63 AMG Coupé, gyönyörű és a 4.0 literes V8-as motorjának és a két turbójának köszönhetően soha nem okoz csalódást az utakon.

„Minden a stratégián múlik.” – nyilatkozta Moers. „Növeltük a 63-as modell eladási számait és most már kihasználhatjuk a 43-as modelleket is.”

Ezek mellett Moers megjegyezte:

„Néhány vásárlónak túl sok a C 63, így először a C 43-mal kezdenek és csak aztán váltanak feljebb a C 63-ra – ami megadja nekünk a lehetőséget, hogy még jobban összpontosítsunk a C 63 modellre.”

Mercedes-Benz C43 AMG gyártása és értékesítése

C43 AMG 4Matic Cabriolet, ugyanazzal a motorral, mint nagyobb testvére, de 503 LE-ről 469 LE-re butítva, de így is épp eléggé kemény azoknak, akik még nem ismerkedtek az AMG Mercikkel

A Mercedes értékesítési és marketing főnöke, Britta Seeger hivatkozott a Mercedes család bővülésére, beleértve az A-osztályra, ami az egyre növekvő eladások ellenére is exkluzív maradt.

„A nap végén mindig arra gondolok, hogy azzal, hogy a Mercedesszel új vásárlói szegmensek felé nyitunk, csak még kívánatosabbá tesszük a márkát.”

„Az A 45 fantasztikus teljesítménnyel rendelkezik és azoknak ajánljuk, akik még nem egészen készek egy C 63-asra.”

Mercedes Benz A45 AMG autógyártás

A45 AMG azoknak, akik az AMG-s fűszerezést nem a C-osztályra képzelik el és egy négyhengeres (!) 2.0 literes turbós motortól szeretnének 360 LE-t kapni

Tobias Moers kétszámjegyű növekedést jósol 2017-re, ami nem is alaptalan, tekintve hogy tavaly 44%-kal nőttek az eladások, így év végére 98,235 AMG modell talált gazdára.

Forrás:
Ha tetszett az írás, kérlek oszd meg a Facebookon! Köszönöm!

További autós hírek

A Tolna Megyei Rendőr-főkapitányság Paksi Autópálya Alosztály rendőrei 2019. október 16-án a délelőtti órákban az M6-os autópálya lehajtójánál – Paks térségében – ellenőriztek...

Forgalomkorlátozásokra és közlekedési változásokra kell számítani a Hősök tere környékén a 12. Nemzeti vágta miatt péntektől vasárnapig – írja az origo.hu A Nemzeti vágtát szombaton...

Hazánk autóállományának átlagéletkorát igencsak lefelé húzó autóval vadult meg Dunaújvárosnál egy autós. Olvasónk össz bűne annyi volt, hogy a forgalomtól elzárt területen életveszélyes...

A szemből érkező mentő elé kanyarodott az audi sofőrje, ezzel majdnem balesetet okozva. Vannak szituációk, amikor nehéz megítélni, hogy melyik irányból jön a...

Megsérült egy idős asszony a 150-es buszon Budapesten, miután a részeg sofőr minden ok nélkül vészfékezett az egyik megállóban – állítja a Ripost. A...

Kapcsolódó írások

2018-as Suzuki Vitara elölről
2018. október 23.
Több jeles magyar képviselője is volt az autóiparnak világszerte az idők során, mára pedig számos nagyvállalat van jelen az ország különböző térségeiben.
A 8 legszebb hangú V12
2017. június 13.
A V10-ek után mindenképp érdemes a 12 hengeres V motorokat is átnyálazni. Szinte kizárólag szuperautókat és óriás luxus szedánokat szereltek ilyen szívvel, így a hétköznapi autók szóba se jöhetnek.
A német luxus etalonja – Mercedes-Benz S-osztály (W140)
2018. február 09.
A W140-es „bálna” Mercedes hét évig képviselte a márka csúcsát a 90-es években. Grandiózus megjelenésével és műszaki túltervezettségével új mércét állított fel a luxusautók piacán.
Az új Maybach fényszórók képeket vetítenek az útra
2018. március 09.
Nem kevesebb, mint kétmillió pixeles alakzatokat tud az útra vetíteni az új Mercedes Maybach S-osztály. Nagyszerű kiegészítő vagy inkább teljesen szükségtelen?