2018. március 05. | 20:25

Sejthető, hogy nagyrészt hibrid és elektromos vonalon tűnnek fel majd csodás járművek Genfben, de azért a sportautók kedvelői sem szenvedhetnek hiányt. Kövesd az Alapjáratot március 5-8. között, hiszen élő bejelentkezésekkel, friss hírekkel, képekkel tudósítunk majd Svájcból!

A 2018-as Genfi Autószalon a jövő héten nyitja meg kapuit a Palexpo Arenában, kizárólag azzal a céllal, hogy az idei és a 2019-es év autócsodáit a világ elér tárhassák a kiemelkedő autógyártók. Vasárnap este indul útnak szerkesztőségünk négy tagja Svájcba egy Nissan által biztosított X-Trail terepjáróval, amit előre is nagyon köszönünk! Ebben a rövid összefoglalóban olvashatsz most arról, hogy melyek az említésre méltó modellek, amiket előnyben részesítünk majd a sajtónapok keretein belül. Az Alapjárat élő Facebookos bejelentkezésekkel, interjúkkal, napi több Instagram poszttal és esténként friss cikkekkel jelentkezik a helyszínről, érdemes lesz tehát az összes közösségi felületünket nyomon követni a következő héttől kezdve! Az érdeklődők számára a Genfi Autószalon március 8-18. között lesz látogatható. Akik Magyarországról érkeznek, azoknak hosszú, közel 1200 km-es utat kell majd megtenniük autóval, a kényelmesebb megoldást a repülés jelentheti. Íme néhány fontosabb infó a 2018-as Genfi Autószalonnal kapcsolatban: Cím: Palexpo Arena, Route François-Peyrot 30, 1218 Le Grand-Saconnex, Genf, Svájc Időpont: 2018. március 8-18. Nyitva tartás: hétfőtől-péntekig 10:00-20:00, szombaton és vasárnap 9:00-19:00 Jegyek: Felnőtt 16 CHF, Gyerek 6-16 és Nyugdíjas 9 CHF Kedvezmények: 16:00 utáni érkezéssel fél áron, csoportos jegy 20 fő felett 11 CHF/ fő Genfi Autószalon weboldala: https://www.gims.swiss/en/

Mely említésre méltó járgányok lépnek színre a 2018-as Genfi Autószalonon?

Aston Martin
  • Vantage – A V8-as belépő szintű motorral most debütál
  • WEC Vantage GTE – Az új GT versenygép
  • DB11 Coupe és Volante – Az első alkalom, hogy a DB11 duó együtt lesz látható
Audi
  • Az új Audi A6, amit bébi A8-nak neveznék
  • E-Tron SUV-okat kültéren lehet tesztelni
Bentley
  • A Bentayga V8 és PHEV, azaz hibrid változata
BMW
  • A 2-es Active Tourer faceliftes változat
  • Az új X4 kupé-SUV
  • M8 Coupé tanulmány – Az új 8-as Gran Coupé változata
Citroën
  • Az új C4 Cactus, Airbump nélkül
  • Berlingo Multispace
Cupra
  • A SEAT sport divíziója itt mutatkozik be
  • Cupra Ateca – 300 lóerős sport-SUV
  • Cupra Ibiza

A Cupra Ateca 300 lóerővel

Ferrari
  • Ferrari 488 Pista – Ferrari valaha volt legerősebb V8-asával jön a 488 vadított változata
Ford
  • Ford Edge felvarrott változata és egy ST line modell is érkezik.
  • Ka+ Active – A Ford legkisebb, crossover modellje
Honda
Honda Urban EV elektromos kisautó

Hyundai
  • Elektromos Hyundai Kona
  • Egy meglepetés tanulmány
  • Új Santa Fe
Jaguar
  • i-Pace – Elektromos SUV

A Jaguar elektromos kis-SUV-ja

Jeep
  • A Wrangler európai debütálása
KIA
  • A Ceed harmadik generációja
Land Rover
  • Range Rover SC Coupe – 70. évfordulóra készült kétajtós Range Rover
Lexus
  • UX baby SUV - Kis crossover az UX tanulmányra épülve
MAT Mazda
  • Vision Coupe – A márka új dizájn-elve alapján
  • Kai Concept – Ez volna az új Mazda 3?
McLaren Mercedes-Benz
A Mercedes AMG GT Concept Frankfurtból

Peugeot
  • 508 ötajtós fastback
  • Rifter
Porsche
  • 911 GT3 RS – Ez lehet az utolsó szívómotoros GT3 RS
Skoda
  • Fabia facelift
  • Vision X tanulmány
Techart Toyota
  • Auris – Angliában készülő új hatchback, hibrid hajtással
  • Aygo facelift
  • Supra!
Volvo
  • 1 – A Volvo elektromos kupéjáról
  • V60 – középkategóriás Volvo kombi