Aukciós kalapács alatt a 007-es Aston Martin

Frissítve:
2018-09-18, 21:59

Árverésre kerül az 1965-ös Aston Martin DB5, amelyet James Bond, azaz Pierce Brosnan is hajtott a Goldeneye-ban.

A mozisikerekben és sztárok tulajdonában feltűnő autók mindig is kapósak voltak az aukciókon, most pedig a híres 007-es ügynök egy járgánya kerül kalapács alá a Goodwood Festival of Speed keretei között. Egy 1965-ös Aston Martin DB5 amiről szó van. Nagy az érdeklődés már most is, érdemes górcső alá venni, pontosan mi is a háttere ennek a darabnak.

Főleg azoknak, akik a Nintendo 64 ugyanezen aranyszem néven futó játékát szerették, a Goldeneye mindig is az egyik legkedvencebb James Bond film lesz, tehát biztos, hogy az autó is ismerős. Ez a moziremek egyébként a négy Pierce Brosnan által alakított James Bond közül a legnagyobb sikert érte el.

1965 Aston Martin DB5 a James Bond Goldeneye forgatásán

Most eljött a pillanat, hogy az igazán kiélezett James Bond rajongók közül valaki megkaparinthassa a híres Aston Martin DB5-öt amit egyébként a Sean Connery – James Bond korszak óta először vezettek az Aranyszemben. Az aukcióra a négykerekűt a Bonhams készítette fel, és a 2018-as Goodwood Festival of Speed rendezvényen lesz értékesítve.

Az autó várható ára 1,2 és 1,6 millió font közé tippelhető, ami 423 és 565 millió forint közé eső összeg. Egyetlen autóért ez rengeteg forintnak tűnhet de Chiront is vesz valaki, úgyhogy nem szólhatok egy szót sem. Ahhoz képest, hogy a jelenlegi tulaj 200 000 dollárért, azaz kb. 53 millió forintért vásárolta 2001-ben, szépen felment az ára. De hát ez minden valaha piacra bocsájtott filmes autóval így van, főleg a Bond kocsikkal.

1965 Aston Martin DB5 a parkolóban

A modellt az Aston Martin 1963 és 1965 között gyártotta, összesen 1059 darab készült el belőle, ebből 123 nyitható tetős verzió volt. A gyári motor egy 4,0 literes sorhatos, amely 282 lóerős teljesítményt biztosított a sportautónak. Természetesen a DB5 ott hajt, ahol egy autónak hajtani kell, hátul. Ötsebességes manuális váltóval operálhatott a sofőr, és a 0-100 km/h sebességet mindösszesen 7,1 másodperc alatt érte el.

Ha megtetszett a Bond járgány, a Bonham’s Goodwood Festival of Speed július 13-án nyitja kapuit, szóval még van néhány heted a pénzügyek elrendezéséhez!

Forrás:

További autós hírek

Balul sikerült parkolásról készített felvételt egy térfigyelő kamera – szúrta ki az origo. Az első pár másodpercben azt láthatjuk, ahogy…

Éjjeli látási viszonyok és autópályatempó, természetesen tompított fényszóróval, ahogy az szabályos. A vészvillogókból olvasónk, Attila látta, hogy valami van, szokták…

Olvasónk egy franciországi útja alkalmával örökítette meg a szívbemarkoló jelenetet. Tahóbb vénájú olvasóinknak üzenjük, sajnos van még hová süllyedni… Az…

A mentőknek minden másodperc számított, így gyalogos mentődolgozókkal zárták le a forgalmas útszakaszt a Heim Pál Kórház előtt, azért, hogy…

Olvasónk, ahogy mondani szokták tolta a csillagot az éjszakában, amikor… Életben elég megrázó élmény lehetett a szitu, a traktorra szerelt…

Kapcsolódó írások

Aston Martin DBS Superleggera James Bond
2019. május 25.
Az "On Her Majesty’s Secret Service", vagyis az „Őfelsége titkosszolgálatában” című James Bond-film, illetve a benne szereplő autó ötvenedik évfordulójára limitált kiadással készült a gyártó
5 eltűnt autó nyomában
2018. január 30.
5 legendás autó, aminek nyoma veszett az évek alatt és sosem kerültek elő többé!
Aston Martin DB5 elölről
2018. december 21.
Sok ikonikus járgány színesíti a Hollywoodban készült filmek repertoárját, ám bizonyos autók egész filmsorozatokon át megjelennek a vásznon, ilyen ez a brit sportautó is.
A 8 legszebb hangú V12
2017. június 13.
A V10-ek után mindenképp érdemes a 12 hengeres V motorokat is átnyálazni. Szinte kizárólag szuperautókat és óriás luxus szedánokat szereltek ilyen szívvel, így a hétköznapi autók szóba se jöhetnek.