Az önvezető autók első gyalogos áldozata

Frissítve:
2018-09-18, 21:58

Kerékpárját toló gyalogost gázolt halálra az Uber önvezető autója az Egyesült Államokban, a helyi rendőrség információi szerint ő lehet az autonóm járművek első gyalogos áldozata!

A kerékpárját toló nőt elgázoló Uber gépkocsi a baleset idején autonóm üzemmódban volt, de az autónak volt vezetője, akinek kötelessége figyelni és közbeavatkozni, amennyiben ez szükséges. Az Uber részvétét fejezte ki a családnak és kijelentette, mindenben együttműködnek a hatóságokkal a baleset körülményeinek kivizsgálásában. A cég addig is felfüggesztette önvezető autóinak tesztelését több városban, így Phoenixben, Pittsburgh-ben, San Franciscóban és Torontóban.   

Az Uber önvezető autójának baleseti helyszíne

Ebben a kereszteződésben történt a baleset

Az áldozatról annyit tudni, hogy egy 49 éves nőről van szó, aki kerékpárját tolva akart átkelni a kereszteződésen vasárnap éjjel 22 óra körül. A Volvo XC90 az ütközés pillanatában 64 km/órás sebességgel hajtott, és a rendőrség szerint a baleset előtti pillanatokban nem lassított. Segíti a vizsgálatot, hogy a kereszteződésben kamerák működnek, így a felvételek alapján egyértelműen kideríthető, hogy ki hibázott, illetve lett volna-e egyáltalán lehetőség megakadályozni a tragédiát.

Az önvezető járművek biztonsági kockázata régóta vita tárgya az Egyesült Államokban, nem tisztázott ugyanis, hogy az ezek által okozott baleseteknél kit terhel a felelősség. John M. Simpson, a Consumer Watchdog nevű adatvédelmi és technológiai cég igazgatója szerint az eset rámutatott arra, hogy a jelenleginél szigorúbb szabályozásra van szükség, addig pedig fel kell függeszteni az önvezető járművek tesztelését az Egyesült Államokban.

Az Uber egyik önvezető tesztautója

Az Uber egyik önvezető tesztautója Pittsburgh-ben

Az autonóm járműveknek azonban nem az arizonai Tempe-ben most elütött nő az első áldozata, 2016-ban egy Tesla Model S Autopilot-üzemmódban nem ismert fel egy pótkocsis teherautót, ezért fékezés nélkül csapódott bele, ami a Tesla 40 éves sofőrjének halálát okozta. 

A mostani gázolást azért is különösen nagy figyelem övezi, mert Kalifornia államban 2018 januártól már forgalomban is tesztelhetők sofőr nélküli önvezető autók, ami sokakat megijeszt. Az aggodalom annyiban érthető, hogy jelenleg több mint 600 ilyen járművet tesztelnek Arizona állam közútjain, vagyis a helyiek jó eséllyel nap mint nap találkoznak velük.  

Michael G. Bennett, az Arizonai Állami Egyetem kutató professzora is úgy véli, ideje az iparág szereplőinek átgondolnia néhány kérdést. Az iparág egyik legfontosabb érve az autonóm autók mellett ugyanis éppen az, hogy a technológia tudása felülmúlja az emberi képességeket, ezért a közlekedés a mostaninál biztonságosabbá válhat általuk.  

Forrás:

Kapcsolódó írások

Ne engedd el a kormányt vezetés közben! Igen, egy Teslában se!
2018. február 12.
Újabb balesete volt egy Tesla Model S-nek, ami miatt az amerikai cég ismét figyelmeztette autói tulajdonosait, hogy ne engedjék el menet közben a kormányt.
Önvezető személyszállító kisbusz ütközött Las Vegasban
2017. november 17.
Ismét terítékre került, vajon mennyire biztonságosak az önvezető járművek, miután egy frissen forgalomba állt, nem ember által vezetett gépjármű érintett volt egy balesetben.
BME önvezető Smartja hátulról
2019. március 13.
A tököli reptéren vettünk részt egy kutatási projekt sajtónapján
A svédek bíznak saját autópilótájukban
2018. szeptember 17.
A Volvo már utcán tesztelheti önvezető autóit