Egy kis darabka Anglia: '93-as Mini Mayfair

Frissítve:
2018-11-02, 16:27

Mi az: 1275 köbcenti, 62 lóerő és 650 kg? Hát persze hogy egy Mini! Egy Mini-rajongóval, Dobos Sándorral beszélgettünk arról, hogy milyen is az élet egy ilyen angol négykerekűvel.

Mini Mayfair interjú angol autó

Sándor és az angol járgány

 

Mióta van a birtokodban az autó és mennyit volt használva azóta?

Az autót 2005-ben vásároltam, és rendszeresen használom a telet kivéve, szóval több ezer kilométert „tettem bele”. Volt egy időszak, amikor naponta hajtottam télen is (munkába menet és haza), de mióta Budapesten élek, a kocsi otthon van, Kecskeméten, így egy ideje csak hétvégi vagy kirándulóautóként funkcionál. Tavasszal és nyáron gyakrabban hozom fel Budapestre, illetve a belföldi utazásokhoz, pihenésekhez egyértelműen „viszem magammal”. A leghosszabb utam a Budapest-Firenze (Mugello)-Budapest táv volt, amikor a Mini Világtalálkozóra utaztunk, ez kétszer 950 kilométert jelentett.

Mini Mayfair interjú öreg autó

Sándor gondos gazdája a Mininek, ennek köszönhetően kiváló állapotban van, de rá is fér a törődés, hiszen egy lassan 24 éves autóról beszélünk

 

Milyen állapotban volt a vásárláskor az autó?

Mondhatom, hogy jó állapotban. Egy Mininél mindig viszonyítás kérdése, mit jelent a „jó állapotban”. Motorikusan kiváló karban volt akkor, és szerencsére manapság is abban van a kocsi, rozsdás sem volt, egyedül a bal eleje volt összetörve egy picit, a lökhárító sarkán. Ezt nem sokkal később egy autófényezővel sikerült kijavítani, illetve egy nagyobb felújításon is átesett a Mini két éve. Vannak tipikus minis jelenségek, amik előfordulnak (például csöpög az olaj a brit autókból), de nagy baj szerencsére ritkán fordul elő.

Miért pont egy VI. generációs Minire esett a választás?

A generáció nem is számított, inkább a Mini önmagában volt mindig is az álmom. Ettől függetlenül szinte spontán jött a szándék. Nem sokkal a jogosítvány megszerzése után többször is szóba került az akkori munkatársaimmal folytatott beszélgetések során, mikor lesz autóm és milyen. Egyik nap egy kollégám jelezte, túladna négyütemű Trabantján. Mivel részletekben is fizethettem volna a vételárat, és gyakorlásnak sem lett volna rossz a kocsi, bejelentkeztem érte. Már mentünk volna az autóért, amikor felhívott, hogy valaki egy összegben kipengette az árát, így már nem eladó a kocsi. Ekkor elhatároztam, márpedig akkor is lesz kocsim, most, és olyat, amilyet szeretnék. Elkezdtem keresgélni a használt autók között, és ott találtam meg ezt a Minit. Személyi kölcsönt vettem fel, és egy másik kollégám adott még kölcsön, így vágtam bele a kalandba. Őszintén szólva, mint oly sok „minisnek”, nekem is a Mr. Bean-sorozat adott ihletet, lökést a kocsihoz, s mivel egyébként is közel áll hozzám a brit stílus, a brit életmód, kialakult ez a szerelem.

Mini Mayfair interjú gyorsulás

Ki mondta, hogy Minivel nem lehet gyorsulási versenyezni? A kis kasztnit alsóbb sebességtartományban jól gyorsítja a 62 lóerős motor, de a 100 km/h-hoz már 13 másodpercre van szüksége

 

Mit tartalmaz a Mayfair kivitel ennél a típusnál?

Annyit tudok erről, hogy Mayfair típus elsősorban a londoni, városi rétegnek készült, a középosztály egy elegánsabb rétegének, az úgynevezett London Collection egyik példánya. A Mayfair felszereltsége különbözik a Cooperétől. A középre helyezett órát felváltotta a cseresznyefa-betétes műszerfal három órával és már kárpitszíneket kapott a Mini, és néhány új dizájnelemet. Nagyon sokfajta Mini létezik, és sok helyen is gyártották a klasszikus változatot, Portugáliától Uruguayig. A Mayfair 1000 (998) és 1300 (1275) köbcentis változatban is készült.

Itt lehet bővebben olvasni erről: https://en.wikipedia.org/wiki/List_of_Mini_limited_editions

Illetve itt is: http://miniclub.hu/index.asp?inc=mini_reszletek&id=14

Ez egy nem túl elterjedt típus Magyarországon, mennyire nehéz az alkatrész beszerzés hozzá?

Valóban nem sok Mini szaladgál idehaza, ettől függetlenül nem olyan drámai a helyzet az alkatrészek beszerzésében. Egyrészt a Mini Club Hungary egy elég összetartó társaság, van négy-öt olyan megszállott, akinek lényegében Mini-műhelye van otthon, sok-sok alkatrésszel, amikből gyakran rendel is, így náluk sokszor meg lehet találni ezt-azt. (Sőt, minden év februárjában alkatrészbörzét tart a klub az egyik tagnál, ahová mindenki elviszi azt, amije van.) Emellett van angol gyártmányú autókra szakosodott alkatrészüzlet Magyarországon. S ne feledjük az internetes rendelést Angliából, ami elég gyors szokott lenni, mármint a szállítás. A minispares.com oldalon a legapróbb kütyükig mindent meg lehet találni. Akkor van baj, ha belefut az ember egy olyan alkatrészbe, ami egy bizonyos Mini-típus egy bizonyos évjáratának a sajátja volt, mert ilyen is akad – olyankor kell mozgósítani a kapcsolatokat. Sok alkatrészt a mai napig gyártanak, függetlenül attól, hogy a klasszikus Mini gyártása 2000-ben véget ért.

Mini Mayfair interjú angol autó

Akár a vidéki Anglia is lehetne a képen, de az út minőségéből rájöhetünk, hogy azért csak itthon készült a kép

 

Volt olyan, hogy egy alkatrész nem volt elérhető, és Angliából kellett rendelni?

Erre meg is válaszoltam a fentiekben a kérdést, van ilyen eset. Sőt, ha az ember igényes, és miért is ne lenne az, sokszor inkább rendel kintről, mert az a „tuti”.

Milyen vezetési élményt nyújt egy VI. generációs Mini a többi autóhoz képest?

Elfogultság nélkül mondhatom, hogy nem egy szimpla vezetési élményt. Nevéből is adódóan ez az autó kicsi, az ember nagyon közel van a kocsihoz, az úthoz, mintha egy gokartot vezetne. Nagyon jól tapad a kocsi, és hiába Mayfair és elegancia, azért a sportosság élménye megjelenik vezetés közben – ezt segíti elő, hogy mégiscsak egy 1.3-as motor hajtja. Az ember látja a kocsi elejét, éppen ezért fura egy Mini után beülni egy nagyobb autóba, főleg, ha hosszabb ideig vezette a Minit, így megszokta a parkolást, a tolatást és így tovább. A Mini négysebességes, gyakran az embert vinné tovább a lendület. Függetlenül attól, hogy a kocsi kicsi, belül nem lehet ezt érezni, alapvetően tágas a belső, a két első ülés egy icipicit süllyesztett is, nem annyira, mint egy Coopernél.

Mini Mayfair interjú találkozó

Katonás rendben sorakozik a Mini-hadsereg, avagy Mini-találkozó Aggteleken

 

Tagja vagy bármilyen Mini-s közösségnek?

A Mini Club Hungary-nek, bár, ha őszinte akarok lenni, két-három éve az elfoglaltságaim miatt nem tudok részt venni a nagyobb találkozókon. Ettől függetlenül több minissel is tartom a kapcsolatot, és követem az eseményeket. Ez a klub a világ minis közösségei közül az egyik legaktívabb és a legnagyobb eredményeket elérő klubja. 1995-ben alakult hivatalosan a karcagi Király Ferenc ötlete nyomán, ő azóta is a tiszteletbeli elnök, amit ő nem tud a Miniről, az nincs is. A klub minden évben egy nagy találkozót szervez, emellett a klubtagok kisebbeket, magam is szerveztem Kecskemétre kettőt az elmúlt évek során, szerencsére nagy sikerrel. Óriási bravúr volt, hogy 2012-ben Magyarország, azon belül Balatonfüred rendezhette a Mini Világtalálkozót (IMM), erre Kelet-Európában még nem volt addig példa, a rendezést 2010-ben Németországban sikerült elnyerni egy nagyon erős pályázattal. 2012-ben 29 ország 1178 (!) Minije érkezett Balatonfüredre.

Hogy szoktak reagálni rá, ha meglátják az utcán?

Általában mosolyognak, és ez nagyon jó érzés. Önmagában egy autó mosolyt csal az arcokra, pusmognak, összesúgnak, integetnek az emberek, ez nem lehet véletlen. Nem akarok szentimentális lenni, de ezek az apró érzelmi megnyilvánulások szebbé tudják tenni a napot. Ilyenkor az emberben keverednek az érzések, elönti egy kis büszkeség is, és gyorsan meg is fogadja, hogy költségek ide vagy oda, soha nem ad túl a kocsin. Gyakran kérnek egy közös fotót, de voltam már esküvőn is fotótéma. Többször előfordult, hogy kölcsönkérik, kibérelik a Miniket ilyen eseményekre.

Mini Mayfair interjú találkozó Budapest

Most őszintén: kinek ne lenne jobb kedve attól, hogy egy Mini-találkozó résztvevőit látja végigmenni az utcán?

 

És végül, mik a távlati céljaid az autóval?

Szeretném megtartani, és többet használni. Azért néha nem árt átnézni egy hozzáértővel, mert brit autó révén sok minden másként működik benne, mint egy „európai” kocsiban. Ettől függetlenül féltem is egy kicsit a nyílt utcán tartani itt Budapesten, ezért is ódzkodom az állandó pesti használattól, még ha vágynék is rá. Városban kiválóan használható, parkolóhelyet is könnyebb találni, hiszen ahogyan egy barátom megfogalmazta: egy „mininyi” hely mindenhol akadhat.

Ajánlott cikkek:

Kapcsolódó írások

1970 Plymouth Superbird, szürke, oldalnézet, jobbról
2018. november 07.
A NASCAR 1970-es évadja alkalmával a Plymouth bemutatta legendás típusát, a Superbirdöt
Chevrole, Corvette Indy tanulmányautó, vörös, oldalnézet, balról
2018. november 30.
Az 1963-as Corvette Sting Ray publikálása után bemutatok nektek négy Corvette tanulmányautót, amik jó ötletnek tűntek, de mégsem jutottak el a gyártósorra
McLaren F1 a levegőben
2018. november 30.
A 90-es évek legendája feltöltés nélkül utasította maga mögé a világot, 627 lóerős motorja és pihekönnyű kasztnija lehetővé tette a hihetetlen rekorddöntést!
1979 Porsche 935 F1 street legal, kék, oldalnézet, balról
2018. december 13.
A Porsche 935-ös modelljei a pályákon kívül tiltólistásak voltak. Kivéve azt az egy darabot, ami most eladásra kerül