El kell ismerni, Elon Musk három dologhoz nagyon ért: az időzítéshez, a marketinghez és a pénz elégetéséhez.

Egy nappal azután ugyanis, hogy Elon Musk egyik cége, a SpaceX sikeresen feljuttatott az űrbe egy Tesla Roadstert, bejelentette másik cége, a Tesla eddigi legveszteségesebb negyedévét. A zseniális marketing fogás ebben az, hogy Musk megmutatta a befektetőknek, ő bizony nem a levegőbe beszél. Nem sok olyan vállalat van a világon, amelyiknek megugrik az árfolyama arra a bejelentésre, hogy fennállása legnagyobb veszteségét érte el. A Teslával azonban pontosan ez a helyzet. Persze nem éppen egy szokványos cégről van szó, hiszen kétségtelenül az elektromos autóké a jövő, ebben pedig az amerikai cég ez az egyik legígéretesebb szereplő. Ezért lehetséges, hogy arra a hírre, miszerint 2017 utolsó negyedévében 675 millió dolláros (171 milliárd forint) vesztéseget sikerült összehoznia – ami több mint ötszöröse az egy évvel korábbi deficitnek – 3 százalékkal nőtt a cég részvényeik tőzsdén kívüli árfolyama. Persze az is kellett ehhez, hogy a szakértők eredetileg még nagyobb veszteségre számítottak, miközben a bevételek várakozáson felül nőttek.
A Tesla részvényárfolyama az elmúlt 12 hónapban a NASDAQ-on

A Tesla úgy tűnik, lendületben van, értékesítési árbevétele ugyanis 44 százalékkal, 3,3 milliárd dollárra (838 milliárd forintra) nőtt 2017-ben, és ha sikerül a gyártási kapacitásukat végre felpörgetni, akkor az eladások könnyen megtöbbszörözhetők. A Model S és Model X modelleknek Európában 9 százalékos a piaci részesedésük, az USA-ban pedig minden harmadik eladott elektromos autó ezek közül kerül ki. Az eladások pedig még magasabbak lennének, ha a Model 3-ra való átállás miatt nem kellene visszafogni a korábbi modellek termelését.

Miben bíznak a Tesla befektetői?

A szakértők és a befektetők azonban abban bíznak, hogy ha a Teslának sikerül az első negyedévben elérni a Model 3 esetében a heti 2500-as, ezt követően pedig a heti 5000 darabos gyártási számot, ami a nyereséges működéshez már elegendő lehet. A bizalmat mutatja a mostani 3 százalékos tőzsdén kívüli emelkedés, mint ahogy az is, hogy a Tesla tőzsdei részvénye tíz százalékkal áll az év eleji árfolyama felett, 12 havi időtávban pedig egészen elképesztő, 37 százalékos árfolyamnyereséget hordoz. A Tesla számításai szerint negyedéves működési eredménye az idei év folyamán valamikor már pozitívra fog váltani, mégpedig fenntartható módon. A Model 3 és az energiatároló termékek gyártásának a felfutásával párhuzamosan az értékesítési árbevétel növekedési üteme meg fogja haladni a tavalyit. Ha ez bejön, akkor a Tesla részvények éppen úgy lőhetnek majd ki, ahogy korábban a SpaceX rakétája. Forrás: