Melyik Magyarország legveszélyesebb országútja és autópályája? A vezess.hu kikérte a statisztikai adatokat, ami alapján kicsit számolgattam.
Könnyen ráragad egy útszakaszra, hogy „halálút”, vagy azért mert állandóan szerepel a baleseti hírekben, vagy azért, mert az autósok maguk érzik nap mint nap a veszélyt. A vezess.hu kikérte a KSH baleseti statisztikáit, mégpedig utakra lebontva, így végre kiderülhet, ténylegesen hol a legnagyobb az esélyed arra, hogy összetörd az autód.
Az M1-esen csaknem kétszer akkora esélyem van belefutni egy balesetbe, mint az M3-ason
Ez alapján a naponta 64 034 jármű (vagyis évi 23,3 millió) forgalmú M1 autópályán 1:31 millióhoz az esélyem arra minden megtett kilométeren, hogy balesetet szenvedjek. Ezen logika alapján a rosszhírű M0 autóút jóval kevésbé kockázatos, mert napi 74 303 (évi 27,1 millió) járművel számolva az egy kilométerre jutó baleseti esély 1:45,9 millióhoz. Az M3-asnál 1:27 millióhoz, az M7-esnél 1:27,6 millióhoz, míg az M5-ösnél 1:28,9 millióhoz a baleset bekövetkeztének valószínűsége. Ez azt mutatja, hogy valójában az M0-áson érhet engem legkisebb eséllyel baleset, míg az M3-as és az M7-esen sokkal nagyobb a személyes kockázatom. Fontos tudni, hogy általában véve az autópályákon az összes balesetek nagyon kis hányada történik, hiszen a fent említett négy autópályán és az M0-ás autóúton 2016-ban összesen 515 baleset történt, ami a 16 627 összes baleset mindössze 3 százaléka. (Az M6-os valamiért nem szerepel a statisztikák között.)
A baleset esélye a 4-es főúton a legkisebb
Persze itt is jobb eredményt hoz, ha az adott út összes forgalmához viszonyít az ember, szerencsére a vezess.hu gyűjtésében ezek az adatok is rendelkezésre állnak. Egy kis számolgatás után kiderült, hogy az adott útszakasz éves forgalmát is figyelembe véve kilométerenként a baleset esélye a 4-es főúton a legkisebb (1:9,4 millióhoz). Ezt követi a 6-os (1:6,8 millióhoz), a 3-as (1:6,6 millióhoz), a 8-as (1:6,5 millióhoz) és az 5-ös főút (1:57 millióhoz). A két legveszélyesebb út a 2-es és az 1-es főút, a maguk 1:4,8 millióhoz illetve 1:4,4 millióhoz baleseti esélyeivel.
Az autópályákon történt belesetek kisebb része halálos kimenetelű, mint a főutakon
Melyik a legveszélyesebb autópálya?
Ha csak a balesetek számát nézem, akkor magasan az M1-es és az M3-as autópályák vezetnek ebben a szomorú rangsorban, az előbbi úton 129, az utóbbin 122 baleset volt 2016-ban. (Végig 2016-os számokat látsz majd, mert a KSH malmai bizony meglehetősen lassan őrülnek, legalábbis utakra lebontva csak nagy késéssel adják ki a számokat.) Lényegesen kevesebben karamboloztak az M7-esen (106) és az M5-ösön (94), míg az M0-ás autóúton 64 baleset volt 2016-ban. Még érdekesebbek a számok, ha az egyes utak hossza is belekerül a képletbe, mert így kiderül, hogy egy kilométerre mennyi baleset jut. A maga 0,75-ös értékével ezt a listát is az M1-es autópálya (171 km) vezeti, míg az 108 km hosszú M0-ás autóút minden kilométerére 0,59 baleset jut évente. Az M5 (173 km) esetében ez az érték 0,54, míg az M7 (233 km) és az M3 (280 km) autópályákon 0,45 és 0,44. Ez persze csak annyit jelent, hogy az M1-esen csaknem kétszer akkora az esély belefutni egy balesetbe, mint az M3-ason, de egyáltalán nem biztos, hogy az én baleseti esélyem is ilyen arányban nő. Ehhez számolnom kell az adott út forgalmával is, hiszen ha nagyon sok autóra jut ugyanannyi baleset, akkor az én kockázatom ezzel együtt csökken. Ezért az egyes autópályák éves forgalmát elosztottam az egy kilométerre jutó balesetek számával.Ez alapján a naponta 64 034 jármű (vagyis évi 23,3 millió) forgalmú M1 autópályán 1:31 millióhoz az esélyem arra minden megtett kilométeren, hogy balesetet szenvedjek. Ezen logika alapján a rosszhírű M0 autóút jóval kevésbé kockázatos, mert napi 74 303 (évi 27,1 millió) járművel számolva az egy kilométerre jutó baleseti esély 1:45,9 millióhoz. Az M3-asnál 1:27 millióhoz, az M7-esnél 1:27,6 millióhoz, míg az M5-ösnél 1:28,9 millióhoz a baleset bekövetkeztének valószínűsége. Ez azt mutatja, hogy valójában az M0-áson érhet engem legkisebb eséllyel baleset, míg az M3-as és az M7-esen sokkal nagyobb a személyes kockázatom. Fontos tudni, hogy általában véve az autópályákon az összes balesetek nagyon kis hányada történik, hiszen a fent említett négy autópályán és az M0-ás autóúton 2016-ban összesen 515 baleset történt, ami a 16 627 összes baleset mindössze 3 százaléka. (Az M6-os valamiért nem szerepel a statisztikák között.)
A legveszélyesebb országutak
Az autópályák után érdekes megnézni ugyanezen szempontok szerint az országutakat is, mert legtöbben ezeken autóznak nap mint nap. Az egy kilométerre jutó balesetek száma messze a 2-es főúton a legtöbb (0,8), ezt követi az 1-es (0,66), a 8-as (0,55), a 4-es (0,53), az 5-ös (0,5), a 3-as (0,44), a 6-os (0,42) és a 7-es főút (0,4).Persze itt is jobb eredményt hoz, ha az adott út összes forgalmához viszonyít az ember, szerencsére a vezess.hu gyűjtésében ezek az adatok is rendelkezésre állnak. Egy kis számolgatás után kiderült, hogy az adott útszakasz éves forgalmát is figyelembe véve kilométerenként a baleset esélye a 4-es főúton a legkisebb (1:9,4 millióhoz). Ezt követi a 6-os (1:6,8 millióhoz), a 3-as (1:6,6 millióhoz), a 8-as (1:6,5 millióhoz) és az 5-ös főút (1:57 millióhoz). A két legveszélyesebb út a 2-es és az 1-es főút, a maguk 1:4,8 millióhoz illetve 1:4,4 millióhoz baleseti esélyeivel.