Ez volt sorozatban a kilencedik alkalom, hogy az Audi bezsebelte az „Év nemzetközi motorja” díjat a világ legerősebb öthengeres szériamotorjával.
Az öthengeres motor már több, mint 40 éve a márka egy ikonjának számít, 400 lóerős, 294 kW-os teljesítményével a 2-2,5 literes motorok kategóriájában nyerte el a díjat. Ezt az erőforrást 2008 óta készítik az Audi Hungariánál, két évvel ezelőtt azonban végeztek egy teljes átdolgozást az erőforráson, melynek köszönhetően az öthengeres blokk forgattyúsháza már alumíniumból készül.
Az „International Engine of the Year Awards” esemény zsűritagjai elismerő szavakkal illették a 480 Nm-es nyomatékot, mely már 1700 1/min fordulatszámon elérhető. A bírák továbbá kiemelték a turbós motor jellegzetes hangzását is, mely annak köszönhető, hogy a közvetlenül szomszédos és egymástól távoli hengerek váltakozva kapnak gyújtást, ami egy egyedülálló ritmust eredményez.
A 2,5 literes TFSI-motor dolgozik az Audi TT RS Coupéban, a TT RS Roadsterben, valamint az RS 3 Limousine-ban is, melyek mindegyikét az Audi Hungariánál gyártják. Az erőforrás a TT RS Coupét és a TT RS Roadstert 3,7, illetve 3,9 másodperc alatt repíti 0-ról 100 km/h-ra.
A TT RS Coupé kombinált üzemanyag-fogyasztása 100 km-en 8,4 – 8,2 liter, kombinált CO2-kibocsátása 192 – 187 gramm/km, a TT RS Roadster kombinált üzemanyag-fogyasztása 100 km-en 8,5 – 8,3 liter, kombinált CO2-kibocsátása 194 – 189 gramm/km. Az RS 3 Limousine is nyilvánvalóan hasonló értékeket mutat, 8,4 – 8,3 literes kombinált fogyasztásával, illetve 192-189 gramm/km károsanyag-kibocsátásával 100 kilométeren.
Ez az erőforrás került az RS 3 Sportback motorterébe is, melynek kombinált üzemanyag-fogyasztása 100 km-en 8,4 – 8,3 liter, kombinált CO2-kibocsátása 192 – 189 g/km, a nullszáz sprintet azonban az RS 3-al megegyező, 4,1 másodperces idő alatt teszi meg. A felsorolt modellek maximális sebessége (elektronikusan leszabályozva) 250 km/h, opcionálisan viszont fel lehet oldani, úgy viszont már 280 km/h lehet a végsebesség.
Az Audi Hungariánál a 2017-es évben összesen 1 965 165 motor készült el, ezekből 14 640 öthengeres Otto-motor. A vállalat továbbra is a világ egyik legnagyobb motorgyára és egyben a Volkswagen Konszern több, mint 30 telephelyét látja el erőforrásokkal. A Győrben készült motorok teljesítménye 63 kW-tól (86 lóerő) kiterjed egészen 470 kW-ig (639 lóerő), nyáron pedig megkezdik az elektromos motorok sorozatgyártását is.
Az „Év nemzetközi motorja” díjat egy internacionális, közel 70 motorsport-újságíróból álló zsűri 1999 óta adja át különböző kategóriákban, évente. Az Audi 2018-ban már a 14. alkalommal nyerhette el ezt a világszerte elismert díjat.