2016. november 03. | 19:04

Idén is folytatódik a kötelező felelősségbiztosítások drágulása, átlagosan 10-12%-kal.

A biztosítók közül 11-en drágítják szolgáltatásukat, hárman (a Köbe, a K&H és a Posta) nem emelnek árat, egy pedig, az MKB kivonul a KGFB-piacról. Az MKB év végétől felmondja ügyfelei szerződését, most 25 ezer ügyfelüknek kell új biztosító után nézniük. A korábbi években jellemzően az emberek 90%-ban az ár függvényében választották ki a biztosítójukat KGFB kötés esetén, valószínűleg ez most sem lesz másképp.

Hiába az MKB kivonulása után megjelenő tömeg, az elmúlt 6 évben folyamatosan növekedtek a KGFB árak, és most már ismét 30 ezer forint körül alakulnak az átlagárak. Bár alapvetően árérzékenység jellemzi a magyarokat, beszédes, hogy míg 2008-ban másfél millióan váltottak biztosítót, addig tavaly csupán 150 ezren. Míg korábban 3-5 ezer forintos különbség már elegendő indokot szolgáltatott a váltásra, úgy ma már inkább 5-10 ezer forintos éves különbség esetén vagyunk hajlandóak lecserélni a biztosítónkat.

Jó kérdés, hogy meddig folytatódhat ez az áremelkedés, és hogyan hat majd a későbbiekben a KGFB piacra, illetve, hogy az MKB kivonulásával időlegesen szűkül a biztosítók köre, vagy ha már elviselhetetlen lesz a folyamatos áremelkedés, új szereplővel bővül-e majd a biztosítók köre?