2017. november 17. | 07:22

Ismét terítékre került, vajon mennyire biztonságosak az önvezető járművek, miután egy frissen forgalomba állt, nem ember által vezetett gépjármű érintett volt egy balesetben.

Annak ellenére, hogy az ütközés nem volt komoly, a baleset a címlapokra került, mivel mindössze néhány órával a jármű szolgálatba állítását követően történt. Ez volt az első ütközés, mely egy forgalomba állított önvezető járművel történt. Az Amerikai Nemzeti Közlekedésbiztonsági Ügynökség (NTSB) vizsgálatot indított az ügyben.

A vizsgálat kimutatta, a baleset oka emberi mulasztás volt, nem pedig az önvezető technológia. Több forrás is megerősítette, köztük egy riporter, aki az önvezető buszon utazott, hogy egy kamion tolatott bele a kisbuszba, ami álló helyzetben volt. Az önvezető jármű enyhe sérüléseket szenvedett, többek között az első sárvédő meggyűrődött. A baleset ellenére a jármű szolgáltatása zavartalanul zajlott tovább a következő nap. Las Vegas város blogbejegyzésében a következő áll:
“A kisbusz pontosan tette a dolgát, a szenzorok érzékelték a kamiont, a jármű megállt”.
A kisbuszt egyébként Las Vegas városa mellett mások is támogatják, például a dél-nevadai AAA, a Keolis North America, és a Regionális Közlekedési Bizottság Dél-Nevadában. Az Amerikai Nemzeti Közlekedésbiztonsági Ügynökség képviselői pénteken Las Vegasba utaztak, hogy kivizsgálják az ügyet. Christopher O'Neil, az ügynökség szóvivője szerint “tanulmányozni szeretnék, hogyan reagál az önvezető jármű a környezetére és a többi járműre.

A kormány adatai szerint a közlekedési balesetek 94 százalékát emberi mulasztás okozza. Az önvezető autók bevezetésvel és az új technológiák segítségével kiküszöbölhetőek lesznek a halálos balesetek 2046-ra. Mindeközben a Waymo vállalat egy teljes mértékig vezető nélküli járművet bocsát az utakra Arizonában. Ez azt jelenti, hogy a járművön nem lesz sofőr még vészhelyzet esetére sem. A Toyota sofőr nélküli járműve a 2020-as Tokiói Olimpiára készül el, a Honda 2025-ben, a BMW pedig 2030-ban rukkolna elő önvezető autóval. Forrás: