Szeptember utolsó hétvégéjén rendezték itthon első alkalommal a Hungaroring Classic nevű eseményt, mely valóban hiánypótló volt.
Közép-Európában sem volt még példa hasonló rendezrvényre, 160 külföldi versenyző és 600 autótulajdonos-kiállító jelent meg a rendezvényen, hogy bemutassa autóját a nagyközönségnek. A rendezők célja az volt, hogy a hatvanas-hetvenes évek versenyautóit és az élményét elhozzák újra. A Hungaroring a célra tökéletesen megfelelő volt, hiszen nem ez a környék legmodernebb létesítménye, ezáltal az atmoszférába teljesen beleillett ezeknek az autóknak a megjelenése.
Mindent a szemnek
A versenyek több kategóriában zajlottak: volt régi idők Formula-2 verseny, az úgynevezett Group C verseny, CER1, ahol régi Le-Mans 24 órás verseny autói mérkőztek meg. Ezen felül megrendezésre került a Heritage kupa, volt Endurance Racing szekció és nem maradt el a Trofeo Nastro Rosso sem, ahol régi és nagyon ritka-drága olasz versenyautók mérkőztek meg egymás ellen. A hangra egész biztosan nem panaszkodhatott senki a hétvége alatt, bizonyos autóknál szinte fület sértő hangorkán tört ki a motorokból, de ugye itt még a nagy üzemanyag falókról beszélhetünk.
A Group C - elől a Michael Scumacher nevével jelzett Mercedes
A Group C verseny volt az egyik legjobban várt széria, a Mercedes C11 és pilótája Kriton Lendoudis gyakorlatilag letarolta a mezőnyt. Ez az a versenyautó, mely oldalán viseli tán a legnagyobb versenyző Michael Scumacher nevét, ugyanis a német F1-es hétszeres világbajnok 1 évig tesztelte és finomította az autót. A tempója egészen elképesztő volt, szinte külön kategóriában versenyezhetett volna, kevés ellenfelére rengeteg kört vert, a második Porsche 962C-re „csak” másfelet.
A mezőny legékesebb tagja
Egy pilóta legenda is eljött versenyezni, Emanuele Pirro, aki ötször nyert Le Mans 24 órás versenyt és elmondása szerint nagyon élvezte a vezetést, igaz korábban már kétszer járt a Hungaroringen, csak akkor, mint sportfelügyelő. Így most megtapasztalhatta az érem másik oldalát is. A mezőny legdrágább autója egy Ferrari 250 GT Breadvan volt, a 10 millió eurós ár közel sem véletlen, ugyanis ebből az autóból a világon egyetlen egy darab készült, természetesen mindenki látni akarta.
Klasszikusok a kiállítótérben
A pályán belül több területen is autókiállítások voltak, felvonultak a legnagyobb márkák, és egész közelről lehetett megcsodálni a legújabb, vagy a legrégebbi félve őrzött darabokat. A Mercedes egy DTM autót is elhozott. A legtöbb talán a Ford Mustang-ból volt, egészen lehengerlő, nagyon jó állapotú és színes autókat hoztak a tulajdonosok. A márka és a típus nagyon közel áll a gyűjtők szívéhez.
Kiállított autók
Sok BMW, Mercedes és Porsche volt, illetve a Paddock területén voltak a versenygépek, ott pihentek a versenyzők, szerelők, egyszóval minden és mindenki egy karnyújtásnyira volt. A Hungaroring Classic nagyszerű program lehet a régi autók szerelmeseinek, a versenyzés csak hab a tortán. Nézelődéssel is simán el lehet tölteni egy napot, így ha már három napos a rendezvény, kettőre legalább érdemes kimenni. Jövőre biztosan ugyanekkor, ugyanott.
Kockás zászló
Fotók: Hungaroring Classic