Rövid farokkal is kapkodnak érte - Porsche 908 Kurzheit

Frissítve:
2018-09-18, 21:59

Egy nagy ritkaságnak számító 1968-as Porsche 908 K is ott lesz az augusztusi RM-Sotheby’s aukcióján. A leütési ár akár 3 millió dollár is lehet!

Szeretek szemezgetni az RM-Sotheby’s aukcióján meghirdetett autókból, mert itt időről időre felbukkannak izgalmas autócsodák. Most ezen az 1968-as gyártású Porsche 908 K modellen akadt meg a szemem, aminek nevében a „K” jelzés a német „Kurzheit” (rövid farok) kifejezés rövidítése, ami arra utal, hogy itt bizony egy rövid kialakítású 908-asról van szó. Ebből a változatból mindössze 31 darab készült, és ezek közül is csak öt maradt fenn mostanáig. Vagyis aki megveszi ezt a német műremeket, az biztosan jó befektetést csinál, mert az ennyire ritka modellek értéke az évek során folyamatosan nő.

Porsche 908

Ráadásul versenymúltja is van! Ez a darab (908-010) ugyanis egyike annak a két versenyautónak, ami részt vett 1968-ban a belgiumi Spában megrendezett 1000 kilométeres megbízhatósági versenyen. Mégpedig az a Vic Elford ült a 908-as volánjánál ekkor, aki egy évvel korábban megnyerte a daytonai 24 órás versenyt egy Porsche 907-essel, ami a márka első győzelme volt egy 24 órás megmérettetésen.

A Spában is jól indultak a dolgok Elford számára, de aztán a 32. körben balesetet szenvedett, így nem ért végül célba. A versenyt követően a gyár „nyugdíjazta” az autót, és a törött járművet eladta egy svájci magángyűjtőnek, akinél két évtizeden keresztül érintetlenül (vagyis anélkül, hogy megjavították volna) egy raktárban állt. 

Porsche 908K

1990-ben azután felgyorsultak az események, a 908-010-es modellt ugyanis átutaztatták az Egyesült Államokba, ahol egy bizonyos Bill Ferren vásárolta meg. Ő komplett felújítást végeztetett az autón, a munkát pedig a szakmai körökben nagyra tartott John Corson végezte. A legnagyobb sérülés a kocsi jobb oldalán volt, itt kapta ugyanis telibe Spában a telefonpóznát, amikor kicsúszott a pályáról.

Corson a sérült acél karosszéria elemeket meg tudta menteni, így azokat kijavította (a későbbi, 908-012-es szériának már könnyebb, alumínium karosszériája volt), illetve pótolta a hiányzó alkatrészeket. Mivel nem volt meg az eredeti motor, az autóba egy azonos szériából való 3 literes, nyolchengeres erőforrás, valamint egy eredeti 908-as ötsebességes váltója került. A 908-010 motorja eredetileg is egy 3 literes nyolchengeres erőforrás volt, ami 8500-as fordulatszámon 350 lóerőre volt képes.

Porsche motor

A felújított 908-010 kupé a következő 12 évben számos autós rendezvény szereplője volt, és fontos attrakciója volt az Észak-Karolinai Művészeti Múzeum 2013-as Porsche Design kiállításának is.

motor

Az autó biztosan jó áron fog elkelni, ugyanis karosszériája ennyi év után is eredeti, a motorja pedig jó állapotú, karbantartott. Szakértők a Sotheby’s aukcióján 2,3-2,8 millió dolláros (642- 881 millió forintos) leütési árat várnak, ami azonban óvatos becslésnek tűnik, hiszen a Gooding&Company 2016-os aukcióján egy a 908-010-hez nagyon hasonló autó (908-011) 3 millió dolláros kikiáltási áron jelent meg. Ez utóbbi egyébként szintén elindult az 1968-as Spában megrendezett versenyen, ahol harmadikként ért célba.

Porsche 908-010

David Swig autóspecialista szerint a 908-as forradalmi változás jelentett a korábbi 904, 906 és 907-esekhez képest. Ennek köszönhető nagyrészt, hogy a széria 1968 és 1980 között elképesztően sikeres másfél évtizedet élt meg a legfontosabb hosszú távú versenyeken.

Forrás:

Kapcsolódó írások

1979 Porsche 935 F1 street legal, kék, oldalnézet, balról
2018. december 13.
A Porsche 935-ös modelljei a pályákon kívül tiltólistásak voltak. Kivéve azt az egy darabot, ami most eladásra kerül
Top 5 Porsche tanulmányautó, fehér Porsche, elölnézet, balról
2018. december 30.
A Porsche úgy döntött, bemutatja 5 kedvenc tanulmányautóját. A lista némely tagja meghökkentő, de egyikük sem mondható utolsónak.
Autós képgyűjtemény 2.
2017. február 13.
Gyors válogatás az autós világból, vegyes témákban
A 70-es évek 6 ikonikus sportautója
2017. november 10.
Mikrofonfrizurák, barkók, tömött bajszok, magas derekú trapéznadrágok, női és férfi kezeslábasok – a 70-es évekről sok borzasztó kép is bevillanhat. Az autóiparban viszont csodálatos modellek születtek ekkor.