Dühös munkások rontottak be a General Motors dél-koreai vezérének irodájába, ahol szétverték a berendezést. A dolgozók az elmaradt prémiumuk miatt tomboltak.

Az amerikai General Motors autógyártó helyi leányvállalatának dolgozói azt követően törtek-zúztak, hogy a menedzsment bejelentette, a vállalat rossz pénzügyi helyzete miatt nem tudják kifizetni számukra a korábban beígért prémiumot. Az esetről videofelvétel is készült, amin jól látszik, hogy szervezett támadásról volt szó, ami során gyakorlatilag kiürítették a vezér szobáját. A bónusz elmaradásának oka az, hogy a General Motorsnak egy ideje nem megy jól az ázsiai országban, ezért a vezetés, a szakszervezet illetve a kormányzat régóta tárgyal a megoldási lehetőségekről. A 2017-es évben a GM 132 ezer autót adott el Dél-Koreában, 392 ezret pedig exportált, ám árbevétele közben 12 százalékkal csökkent az ezt megelőző évhez képest.
A koreai GM vállalt egy 2,8 milliárd dolláros fejlesztést, ám ennek ára a bérek befagyasztása és a korábban megígért prémiumok ki nem fizetése volt. A szakszervezetek ebbe még belementek volna, ám az már kiverte a biztosítékot, hogy a megszorítások nem csak 2017-re vonatkoznának. A kormány próbál közvetíteni, és támogatást ígért az amerikai vállalat számára, már csak azért is, mert az ország harmadik legnagyobb autógyártójáról van szó. A helyzet válságos, a GM menedzsmentje azzal fenyegetőzik, amennyiben nem sikerül megegyezni a szakszervezetekkel, úgy csődeljárás indulhat, aminek az is lehet a vége, hogy kivonulnak a koreai piacról. Nyomatékot ad a fenyegetőzésnél, hogy a cég nemrég jelentette be gunsani üzemének bezárását, ami miatt 2000 ember kerülhet utcára. A dolgot tovább bonyolítja, hogy a koreai GM üzemek jövője nem egyszerűen helyi kérdés, mert az amerikai kormányzat közben azért lobbizik, hogy a vállalat gépsorait költöztessék vissza az egykor szebb napokat megélt Detroitba. Persze Donald Trump elnököt ismerve lehet, hogy ezzel inkább csak a tárgyalási pozícióját igyekszik javítani, ugyanis célul tűzte ki, hogy felülvizsgálja szabadkereskedelmi megállapodásait minden olyan országgal, amellyel szemben jelentős külkereskedelmi passzívuma van. Dél-Korea pedig a világ egyik legjelentősebb acélexportőreként éppen ezen államok egyike, ezért érzékenyen érinti az USA-ba érkező acélra és alumíniumra kivetett 25 százalékos importvám. Most fájhat a dél-koreai kormány tagjainak feje, hogy a GM Korea megmaradásáért, vagy inkább az acél- és alumínium importvámok eltörléséért harcoljon. Trump biztosan kemény lesz, ugyanis az Egyesült Államok gazdaságának egyik legnagyobb gondja éppen a rettenetes külkereskedelmi deficit, ami számszerűsítve azt jelenti, hogy 2017-ben minden 44 cent exportbevételre 1 dollár import jutott. A helyzet pedig azóta tovább romlott: februárban kilenc éves csúcsra, 57,6 milliárd dollárra emelkedett a külkereskedelmi hiány. Forrás: