2017. december 05. | 17:48

Hatalmas adatcsomag ellopását jelentette be az Uber, akár több mint 57 millió fiók is érintett lehet!

Társszerző: Haszon Zoltán

Egyre nagyobb galibák vannak az Uber körül. A tavalyi évben lemondott a vezérigazgatója, FBI vizsgálat indult ellenük, ki is tiltották Londonból és ez még csak a jéghegy csúcsa. Most eljött egy újabb botrány, amiért elég komolyan meg is fizetnek, de még az előző Uberes zaklatási ügy sem csengett le. 2016 végén nagyszabású hacker támadás érte a vállalat központját, de ezt a vállalat komoly erőkkel eltusolta, eddig. A Reuters hírügynökség szerint a tavalyi évben 57 millió felhasználó személyes adatai szivárogtak ki. Majd miután erre rájöttek, 100.000 dollárt fizettek a hackereknek, hogy ne tegyék közzé az adatokat és hallgassanak a lopásról egy évig. Dara Khosrowshahi, az Uber új vezérigazgatója blogbejegyzésében elmondta, hogy az esetnek nem szabadott volna megtörténnie, és ha megtörtént, nem szabadott volna leplezni a történteket, ezért két alkalmazottat el is bocsátottak. A törvényhozók mégsem boldogok. A New York-i főügyész vizsgálatot indított a történtek miatt, ahogy az Ausztrál és a Fülöp-szigeteki törvényhozás is. Az Egyesült Királyság képviselői azt nyilatkozták, hogy az eset eltusolása óriási aggodalmakat vet fel.
„A törvényhozók és a polgárok (felhasználók) elől szándékosan eltitkolt szabályszegések miatt, magasabb pénzbírsággal kellene sújtani a céget” - mondta ezt James Dipple-Johnstone, az Egyesült Királyság Információ Biztosi hivatalának helyettes biztosa közleményében.
Uber azt állítja, hogy legalább 600 000 amerikai felhasználónak a nevét és jogosítvány számát lopták el, valamint további 57 millió ember nevét, e-mail címét és telefonszámát. Az Uber kéri a sofőrjeit, hogy gondoskodjanak az új vezetői engedélyük elkészítéséről, amit természetesen ők fizetnek, hogy véletlenül se váljon senki személyiséglopás áldozatává. Remélem hamarosan az Uber is nyilatkozik, milyen irányba terveznek tovább haladni. Addig is viszont a Samsung önvezető autóiról már többet lehet tudni. Forrás: