Megérkezett az XC40 D4, méltó ellenfele a Range Rover Evoque-nak, emellett meglepően Volvo!
Bemutatásra került a Volvo legújabb prémium SUV járgánya, az XC40. Jól hozza a Volvotól megszokott klasszikus prémium érzet szintjét, küllemre is nagyon Volvós, mégis gond nélkül sorolható SUV kategóriába. Talán a legnívósabb prémium SUV, amit mostanában láttam!
A Range Rover Evoque megjelenésével bebizonyosodott, hogy terepjárót is lehet luxussal és prémium tulajdonságokkal felruházni. A 2018-ban debütáló új SUV-modelleknek is hasonló sikereket kell majd elérnie, köztük az új XC40 D4-nek is. Az új Volvo meglepően jól néz ki német vetélytársai mellett, valószínűleg nem sok ráncfelvarrásra lesz már szüksége, hiszen feltűnő és merész dizájnt képvisel, magán hordozva a Volvo sajátos karakter jellegeit.
Az XC40 három féle turbóbenzin, és kétféle dízelmotorral lesz választható, továbbá dönthet a vásárló, hogy két- vagy négykerék meghajtású verziót szeretne. Az első darabok az Egyesült Királyságban többnyire 247 lóerős 2,0 literes benzinmotorral és négykerékhajtással lettek megrendelve, valamit a 187 lóerős 2,0 literes dízeles, négykerekes volt még népszerű döntés.
Az új XC40 belseje rendkívül igényes, gazdag kialakítású, kezdi megközelíteni az XC60 és XC90-es szintjét. Nincs ezer gomb a kormánykeréken, csupán az elektromos ablakokat és a tempomatot lehet szabályozni vele, de még az itt használt műanyag is prémium tapintású, távolabb nem is állhatna a „kopogós műanyag” kifejezéstől.
Az alapmodell 9 colos arcfelismerős érintő kijelzője mellett van lehetőség 12 colos verzió beszerelésére is. 13 hangfal gondoskodik a megfelelő zenei élményről, továbbá kapnak az XC40 vásárlók egy Pilot Assist sávtartó rendszert, önállóan nyíló csomagtérajtót, LED-es fényszórókat, és 18 colos könnyűfém felniket.
A belső tér többnyire tágas, a csomagtartó is hatalmas, a hátsó üléseken azonban egy felnőtt méretű ember nem biztos, hogy kényelmesen elfér. Kissé rövidek a térdnek és lábaknak fenntartott terek, ettől függetlenül az ülések kényelmesek, jól támasztják az ember derekát. Csendes, majdnem, hogy zökkenő mentes utazást biztosít az XC40 D4 és a Volvotól már jól megszokott könnyed, rugalmas, vezetési élményt nyújt a sofőrnek is.
Ha prémium kategóriás SUV-ra vágyik valaki, ami nem akkora, mint egy tank, az XC40 D4 tökéletes választás. Várhatóan a 2.0 literes dízel alapmodellek ára 13.500.000 forinttól indul, felszereltségtől és motortól függően ez már csak felfelé változhat.
Forrás: AutoCar