2018. március 09. | 16:59

Ha szereted a retrót és mindig is azon siránkoztál, hogy vajon mi a fenéért nem lehet a régi autókat modern technológiával megalkotni, végre van egy jó hírem: a David Brown Automotive megcsinálta!

Az megint egy más kérdés, hogy a luxuskategóriát célozták meg, de be kell látnod, nem hétköznapi igényeket elégítenek ki. A 88. Genfi Autószalon az első volt a David Brownnak és nem leszólni akarom őket, de nagyon látszott rajtuk, hogy újoncok. A cég alapítója és főnöke, szegény Mr. Brown az elején megküzdött a hangosítással, többször is elment, mire mikrofont cserélt és onnantól rendben mehetett a sajtótájékoztató. Először is megköszönte mindenkinek, hogy eljöttek a sajtótájékoztatóra, hiszen tisztában volt vele, hogy jóval erősebb márkákkal kell felvennie a versenyt. Majd bemutatta vállalatát, amelyik a 60-as évek autóiból (khm.... nyugati autóiból, nehogy a szoc-autókra gondolj!) meríti az ihletet, megfűszerezve azt a modern technológiával és kényelmi felszerelésekkel. És a Speedback GT esetében brutálisan erős motorokkal. Volt ugyan más mutatnivalójuk, két darab átalakított Minivel is készültek, ott volt a Speedback alapverziója, de a bemutatójuk ékköve mégiscsak a Speedback GT Silverston Edition volt. Képzeld el álmaid autóját, ami hozza azt az eleganciát, amit a 60-as évektől várnál, az orr, a lámpák egy kicsit a Jaguar E-Type-jára emlékeztetnek, de ezt mégis modern technológiával gyártották le. Pontosabban szerelték össze. Merthogy a David Brown Automotive alapfilozófiája az abszolút luxus, exkluzivitás, úgyhogy amit lehetett, azt szorgos munkáskezekkel oldották meg. Az eredmény pedig egy gyönyörű autó lett, retró formákkal, 5,0 literes V8-as ikerkompresszoros motorral, ami 510 LE-t és 625 Nm-es forgatónyomatékot kölcsönöz a Speedback GT-nek. Persze a luxusnak ára van, nem versenyzésre való a gép, 100 km/h-ra "csupán" 4,6 másodperc alatt gyorsul fel, valamint a végsebessége is le van korlátozva elektronikusan 250 km/h-ra. A Speedback GT Silverstone Edition maga a luxus netovábbja, alig 100 darabot gyártanak belőle, de ez a 100 darab is hihetetlen energiákat fog igénybe venni tőlük, ugyanis 7 200 (!) munkaórába telik egy Speedback elkészítése, csak a fényezés 800 munkaórába fáj, miközben egy "normál" autó alig 1-200 munkaóra alatt megvan. Tudom, nem szabad egy kalap alá venni őket, de mégiscsak kell valami összehasonlítási alap. Imádom az angol autókat, bár elismerem, nem képesek népautót gyártani, és a Speedback GT-nél is inkább a forma és a minőség volt az, ami a legjobban lenyűgözött, de mégsem hiszem, hogy nagy karriert futna be a gyár rövid időn belül. És hogy miért? Például egyelőre nem rendelkeznek erős márkanévvel, így hiába gyártanak olyan autót, amit más nemigen, egy szupergazdag miért az ő autójukat vásárolná meg, amikor a többi szupergazdag ismerőse csak kérdőn nézne az autóra, hogy:
"Ez meg mi?"
És igen, nem árt, ha bővelkedsz anyagi javakban, ugyanis a Speedback GT ára 495 ezer font, vagyis minimum 175 millió forintba kerül. Elképesztő összeg ahhoz képest, hogy milyen szerény volt a sajtótájékoztatójuk, túl nagy volt a kontraszt. Mindenesetre szurkolok nekik, remélem, sikerül visszahozniuk valamit az angol autógyártás legszebb korszakából és azt az alsóbb szegmensekben is megvalósítani. Ha többet szeretnél tudni róluk, vagy csak legeltetnéd a szemed a munkájukon, nézz fel a David Brown Automotive honlapjára. Még addig, mielőtt eltűnnek a süllyesztőben, vagy épp ellenkezőleg, világhírnévre nem törnek!