2017. június 20. | 15:04

Eddig csak kívülről lehetett látni bármit is a brit gyártó legerősebb és egyben legextrémebb autójáról, amit 2019-től lehet majd megrendelni

Az Aston Martinnál valami igen nagy dobásra készülnek, Valkyrie néven most a valaha volt legdurvább autójukon dolgoznak, közösen a Red Bull Forma Advanced Technologies-zel. Persze egy Aston Martinra se lehet mondani, hogy nagyon vérszegények lennének teljesítmény terén, hiszen ha róluk van szó, 385 LE a minimum. De hogy mennyire más kategória a Valkyrie, annak szemléltetésére álljon itt:
6,5 literes szívó V12-es Cosworth motor, 900 LE, hibrid technológia.
Ekkora teljesítményt belepakolni egy autóba már komoly mérnöki kihívást is jelent, pláne hogy még a hibrid technológia is közrejátszik. Na persze, gondolhatod hogy még csak véletlenül se azért, hogy kisebb fogyasztást érjenek el, hanem inkább hogy ha rálépsz a gázpedálra, kérdés nélkül tépje le a fejed a gyorsulás.
Az Aston Martin eddigi legkomolyabb projektje az AM-RB 001, más néven Valkyrie, ami az eddigieknél komolyabb partneri kapcsolatokat igényelt a beszállítók terén

Hogy egy ilyen autó megvalósulhasson, az Aston Martin több partnerkapcsolatot is kialakított, hogy a lehető legjobbat kapja mindenből a Valkyrie. A váltója egy hétsebességes automata Ricardo (ők ha elsőre nem mondanak semmit, elég annyit, hogy a McLarennel is együtt dolgoztak és kifejezetten extra erős autókhoz terveznek és gyártanak alkatrészeket), az akkumulátorok és az energiavisszanyerő rendszer a Rimactól származik és persze ott a Red Bull Racing, akikkel közösen tervezték a Valkyrie-t. Nem hiába mondta a Red Bull Racing műszaki vezérigazgatója, Adrian Newey, hogy:
„Akárcsak a Forma 1-ben, egy olyan autó tervezése és építése, mint a Valkyrie hatalmas csapatmunka. Hogy nagy dolgokat érhess el, a legjobb emberekkel kell körbevenned magad.”
Habár eredetileg AM-RB 001-es projektnévre hallgatott, az eddig leírtak alapján szerintem te is azt gondolod, hogy joggal érdemli ki a Valkyrie nevet. Jelenleg a britek elmondása szerint 90%-os az autójuk készültségi szintje, a külső legalábbis nem fog már változni.
Valahogy még Serena Williams-et is rávették, hogy pózoljon az autó előtt

Eddig egyszer láthatták élőben a Valkyrie-t, egy privát rendezvényen Monacoban, ahol még Serena Williams is pózolt a hiperautó mellett. Eddig csak a külsején csemegézhettél, viszont most a belső térről is kikerült egy videó a Youtube-ra, amit itt láthatsz:
[embed]https://youtu.be/nz91lWC9v-M?t=311[/embed]

Persze amatőr a felvétel, de mégiscsak kihagyhatatlan, ha mindennél többet akarsz megtudni erről a valódi technológiai csodáról. Amiből még csak az se mondható, hogy túl sok fog futni az utakon, ugyanis alig 150 utcai és 25 versenypéldányt készítenek majd belőle.


Monacoban is kíváncsiak voltak az emberek a Valkyrie-re

Az utóbbi időben mintha megszaporodtak volna a Valkyrie-hez hasonló autók, ugyanis korábban már írtam arról, hogy a Mercedes is tervez egy szuperautót az AMG-vel karöltve, amit nemes egyszerűséggel csak One-nak. A filozófiájuk eltér majd a két autónak, ugyanis a One-ba egy 1.6-os turbómotor kerül majd, ami nem hangzik soknak elsőre, elvégre ma már nagyobb turbós motorokat pakolnak bele a sima utcai autókba. Igen ám, csakhogy ez egy Forma-1-es motor, úgyhogy simán hozza az 1000 LE-t!


Azt hiszem, elkezdem körbekérdezni az ismerőseim, nem-e tudnának 2-3 millió fontot kölcsönadni egy ilyen kis játékautóra

Egyszóval lesz versenytársa az Aston Martin Valkyrie-nek, de mindkettő olyan limitált számban készül majd (a Mercedes-AMG One-ból is alig lesz 275 darab), hogy tényleg csak ízlés dolga, hogy melyiket választják majd. Ugyanis mindkettő ára a csillagos eget verdesi majd, még ha perpillanat nincsenek is hivatalos adatok arra vonatkozólag, mennyibe fognak kerülni. A Valkyrie esetében ezt 2-3 millió fontra lehet becsülni, ami cirka 700 millió és egymilliárd forint között mozog. Persze akinek már ennyi pénze van, mit számít ide-oda 300 millió forint?

Forrás:

Autocar

Ha tetszett az írás, kérlek oszd meg a Facebookon! Köszönöm!