2021. november 10. | 14:29

A svájci hatóságok nem emelnek vádat az ügyben.

Közel öt éve tartó vizsgálatnak készül véget vetni a svájci ügyészség a Volkswagen-csoport dízelbotrányával kapcsolatban. A hatóságok szerint az ügyben nincs szükség vádemelésre. Az SRF svájci televíziós csatorna információi szerint a legfőbb ügyész tájékoztatta a német autógyártót és annak helyi kereskedéseit, hogy „a nyomozást lezártnak tekintik, és készen állnak ejteni az ügyet”. A hivatalos lezárás előtt a vádlottak és a sértettek is áttekinthetik az aktákat, és további bizonyítékokat is szolgáltathatnak, áll az ügyészség által kiadott közleményben.

2015 szeptemberében a Volkswagen minden idők legnagyobb autóipari botrányát robbantotta ki, amikor bejelentette, hogy egy titkos szoftver segítségével meghamisította a károsanyag-kibocsátásra vonatkozó adatokat. Az ügyben közel 11 millió jármű volt érintett, a kiszabott büntetés, illetve kártérítés mértéke pedig meghaladta a 32 milliárd eurót.

Az adatok szerint Svájcban mintegy 175 ezer ügyfélt károsíthattak meg, akik dízelmotorral hajtott gépjárművet vásároltak, vagy lízingeltek. A friss hírek szerint az ügyészség tehát nem kívánja folytatni a vizsgálatot, a sértettek így polgári peres úton harcolhatnak a kártérítésért. Az SRF beszámolója azonban megemlíti, hogy ezek az eljárások nagyon sok pénzbe kerülnek, és egyéni úton nehéz őket végig vinni.

A Volkswagen-soport jogászai azért még korántsem lélegezhetnek fel teljesen, hiszen több európai országban is zajlanak a bírósági tárgyalások, melyek további kártérítés kifizetésére szólíthatják fel a német vállalatot.