2021. július 29. | 14:31

A fiatalember több járművet is csúnyán megrongált.

Tavaly ősszel egy férfi három parkoló autóban tett kárt autójával Szombathelyen. Akkor még csak annyit lehetett tudni, hogy a balesetet okozó, majd a helyszínről távozni szándékozó férfi erősen bódultan vezetett. Most kiderült, mi idézte elő nála ezt az állapotot.

A Szombathelyi Járási Ügyészség bódult és ittas állapotban elkövetett járművezetés vétsége miatt emelt vádat azzal a húszas éveiben lévő férfival szemben, aki nyugtatóra szeszes italt fogyasztott, mielőtt volán mögé ült. A vádirat szerint a vádlott napközben folyamatosan nyugtatót szedett, összesen 10 szemet vett be, ezt követően pedig szeszes italt is fogyasztott.

Az esti órákban az ittasan vezető vádlott Szombathelyen, a Kertész utcában az általa vezetett személygépkocsival áttért a menetiránya szerinti bal oldalra, ahol egy álló autónak ütközött. A vádlott ekkor tolatni kezdett, 20 méter megtétele után a Patak utcában letért a szilárd úttestről a menetiránya szerinti jobb oldalra, és nekiütközött az ott álló autó hátuljának, majd áttért a bal oldalra és egy másik autó elejét is leamortizálta.

A vádlott a beszedett nyugtató hatóanyaga miatt, mely az alkoholos befolyásoltságát tovább súlyosította, bódult állapotban is volt. Szerencsére annyira nem volt rossz állapotban, hogy a hangzavarra kiszaladó szomszédot elüsse, így fel tudták őt tartóztatni a rendőrök kiérkezéséig. A Szombathelyi Járási Ügyészség a vádlottal szemben pénzbüntetés kiszabását és közúti járművezetéstől eltiltást indítványozott, közölte a 112Press.