2021. május 03. | 00:31

Ha a futamgyőzelem miatt nem, legalább a leggyorsabb kör kapcsán voltak izgalmak.

A szombati időmérő edzésen bombameglepetés született. Valtteri Bottas szerezte meg a pole pozíciót csapattársa, Lewis Hamilton előtt, a második sorba pedig a két Red Bull kvalifikálta magát Verstappen, Perez sorrendben. A hollandnak volt egy jobb köre, de azt elvették, így be kellett érnie a harmadik hellyel.

A rajtot követően első három sorrendjében nem történt változás, Perezt azonban lerajtolta Sainz a Ferrarival. Norris nagyot csatázott Oconnal, végül a McLaren pilótája jött ki jobban a csetepatéból. Az első kör végén Räikkönen ment neki csapattársának, Giovinazzinak, melynek következtében a finn elveszítette első vezetőszárnyát, és a kanyart már be sem tudta venni, fel kellett adnia a versenyt.

Jött a biztonsági autó, amely mögött Bottas, Hamilton, Verstappen, Sainz, Perez, Norris, Ocon, Leclerc, Gasly, Vettel sorrendben haladtak a pontszerzők egészen az 6. kör végéig.

Fájdalmasan hosszú ideig tartott a romok eltakarítása annak ellenére, hogy egyetlen autó sérült, az pedig közvetlenül a szervízút mellett parkolt le. Az újraindításnál Bottas nem hagyott esélyt az előzésre Hamiltonnak, Verstappen viszont rendkívül agresszívan körbeautózta a britet és feljött a második helyre. Norris átrágta magát Perezen, Leclerc pedig Ocont előzte meg. Az unalmas körözés után tehát alaposan felpörögtek az események, Verstappen pedig Bottas után eredt. A tizedik kör végén már be is nézett a holland a finn mellé, de nem volt még elég közel az előzéshez.

A következő körben némileg váratlanul megérkezett Hamilton Verstappen mögé, mi több, a célegyenes végén a belső íven meg is előzte bajnoki vetélytársát, és üldözőbe vette Bottast. A Mercedes nem avatkozott közbe a csapattársak csatájába csapatutasítással, ami csupán azzal indokolható, hogy még a szezon elején járunk.

A 16. körben Perez visszavette pozícióját Norristól. A mexikói megvádolta Norrist, hogy szabálytalanul előzte meg korábban, de az FIA nem vizsgálódott az ügy kapcsán. Elöl eközben megfagytak a viszonyok, Hamilton hiába volt DRS távolságon belül, nem tudott előzéssel próbálkozni, Verstappen pedig tisztes távolságból figyelte az első helyért kibontakozó harcot.

A szombati kvalifikáción már a Q1-ben búcsúzni kényszerülő Ricciardo remek tempóval körözött, a 18. körben pedig Vettel megelőzését követően már pontszerző pozícióban autózott. A 11. helyről rajtoló Russell eközben szép lassan a 16. helyig csúszott vissza. Ekkor érkeztünk el a 20. körhöz, amikor Hamilton a célegyenes végén megelőzte Bottast és átvette a vezetést. Ezt követően sietve panaszkodni kezdett a gumikra a csapatrádión.

Hamilton, Bottas, Verstappen, Perez, Norris, Sainz, Leclerc, Ocon, Gasly, Ricciardo volt ekkor az első 10 sorrendje.
A kerékcseréket a Ferrari kezdte meg, a 22. körben Sainz látogatott a boxba, őt követte Cunda, Norris és Ocon, majd szép lassan a többiek is. Az élen álló négyes azonban kivárt.

Az izgalmak mértékéről mindent elmond, hogy a 31. körben a két Williams csatáját csodálhattuk. Latifi megelőzte Russelt, így az utolsóról az utolsó előtti helyre lépett elő. Elöl Hamilton magabiztos előnnyel vezetett, Bottashoz viszonylag közel tudott lopakodni, de nem annyira, hogy akárcsak előzési kísérletbe tudjon kezdeni.

A 36. körben Verstappen jött ki a dobogósok közül először. Bottas fülére rá is szóltak, hogy igyekezzen, nehogy a Red Bull alájuk vágjon. Bottas visszajött Verstappen elé, de a holland már üzemmeleg gumikon gyorsan megelőzte a finnt, akinek az sem jött jól, hogy a kerékcseréje nem volt túlzottan gyors. Jött friss gumikért Hamilton is, az ő kiállása kifejezetten jól sikerült, így Verstappenék elé kényelmesen visszaért.

Perez állt a 40. kör kezdetén élen, aki még nem látogatott a boxba. Mögötte Hamilton, Verstappen, Bottas, Ricciardo, Alonso, Stroll, Norris, Leclerc és Sainz volt a sorrend.

Perezen kívül Ricciardo, Alonso és Stroll döntött úgy, hogy még vár egy kicsit a kerékcserével. Perez maradt a legtovább, Ricciardo a 10., Alonso a 11., Stroll a 14. helyre jött vissza a kiállását követően. Ricciardo jöhetett volna előkelőbb helyre is, de nem sikerült tökéletesre a kerékcseréje. Mazepin, aki 55 másodperccel autózott csapattársa mögött, kis híján tönkretette az élen autózó Perez versenyét a 47. körben. A mexikóinak hatalmasat kellett fékeznie ahhoz, hogy elkerülje a balesetet, miután orosz kollégája nem vette figyelembe a kék zászlót. Mazepint meg is büntették 5 másodperccel az esetet követően.

Gasly a kilencedik helyről a 11. pozícióig esett vissza, miután előbb Ricciardo majd Alonso is megelőzte. Alonso remek tempót diktált, és tapadt Ricciardóra, eközben Hamilton a pályán előzte meg Perezt, aki továbbra is azokkal a gumikkal körözött, amikkel kezdte a versenyt. Minderre az 51. körben került sor. Alonso helyet cserélt Ricciardóval, majd jött a boxba Perez.

A mexikói kerékcseréjét követően Hamilton, Verstappen, Bottas, Perez, Norris, Leclerc, Ocon, Sainz, Alonso, Ricciardo sorrendben haladtak a pontszerzők. 14 kör volt hátra, Perez pedig Bottashoz képest 25 másodperces hátrányból próbálta ledolgozni a friss abroncsokon hátrányát. Miután az élen autózó Hamilton és Verstappen között bő 4 másodperces volt a különbség, tulajdonképpen sok izgalom nem maradt az utolsó körökre.

Nyolc körrel a leintés előtt Alonso zárkózott fel Sainzra. A Ferrari egykori pilótája simán körbeautózta spanyol honfitársát, és előrelépett a nyolcadik helyre. Hátul hatalmas csata bontakozott ki Latifi és Mick Schumacher között, ami nem a pontokért, sokkal inkább a presztízsért zajlott. Ez a helycsere három körrel a leintés előtt történt meg.

A végén a Mercedes aggódhatott egy keveset Bottas miatt, aki látványosan lemaradt Verstappentől. A finn arra panaszkodott, hogy az egyenesekben lassú. Nem úgy alakult Bottas számára ez a futam, ahogyan szerette volna, bár az igazat megvallva nem itt úszott el számára a győzelem lehetősége.

Az utolsó körökre már csak egy kérdés maradt: kié lesz a leggyorsabb kör? Perez birtokolta a legjobb időt, Bottast arra szólította fel csapata, hogy csipkedje magát, hogy legyen akkora előnye a mexikói előtt, hogy pozíció veszteség nélkül kiállhasson friss abroncsokért, így esélye legyen egy extra pontra. Ki is hívták a finnt, aki lágy keveréket kapott.

Miután Verstappennek nem volt esélye elkapni Hamilton, Verstappen is kiállt friss abroncsokért. Mindössze 1,9 másodperc alatt meg is kapta őket. Előbb Bottas futotta meg a leggyorsabb kört, végül Verstappen azonban még ennél is jobb kört rakott össze. Ezt azonban a leintést követően elvették tőle, mert négy kerékkel elhagyta a pályát, így Bottasé lett a bónuszpont.

A futamot Hamilton nyerte Verstappen előtt, a dobogó harmadik fokára Bottas állhatott fel. Perez végzett negyedikként, Norris jó futamot teljesítve lett ötödik Leclerc előtt. Az Alpine mindkét poilótája pontot szerzett, a kilencedik helyen Ricciardót, a tizediken pedig Gasly-t intették le. Sainz végül pontot sem szerzett.

A 2021-es Portugál Nagydíj végeredménye:

  1. Lewis Hamilton (Mercedes) 25 pont
  2. Max Verstappen (Red Bull) 18 pont
  3. Valtteri Bottas (Mercedes) 15+1 pont
  4. Sergio Perez (Red Bull) 12 pont
  5. Lando Norris (McLaren) 10 pont
  6. Charles Leclerc (Ferrari) 8 pont
  7. Esteban Ocon (Alpine) 6 pont
  8. Fernando Alonso (Alpine) 4 pont
  9. Daniel Ricciardo (McLaren) 2 pont
  10. Pierre Gasly (AlphaTauri) 1 pont
  11. Carlos Sainz (Ferrari)
  12. Antonio Giovinazzi (Alfa Romeo)
  13. Lance Stroll (Aston Martin)
  14. Sebastian Vettel (Aston Martin)
  15. Cunoda Yuki (AlphaTauri)
  16. George Russell (Williams)
  17. Nicholas Latifi (Williams)
  18. Mick Schumacher (Haas)
  19. Nikita Mazepin (Haas)
  20. Kimi Räikkönen (Alfa Romeo) kiesett

A pilóták pontversenyének élmezőnye:

  1. Lewis Hamilton (Mercedes) 69 pont
  2. Max Verstappen (Red Bull) 61 pont
  3. Lando Norris (McLaren) 37 pont
  4. Veltteri Bottas (Mercedes) 32 pont
  5. Charles Leclerc (Ferrari) 28 pont
  6. Sergio Perez (Red Bull) 22 pont

A konstruktőrök pontversenyének állása:

  1. Mercedes 101 pont
  2. Red Bull 83 pont
  3. McLaren 53 pont
  4. Ferrari 42 pont
  5. Alpine 13 pont
  6. AlphaTauri 9 pont
  7. Aston Martin 5 pont
  8. Alfa Romeo 0 pont
  9. Williams 0 pont
  10. Haas 0 pont
  • Címkék:
  • F1