2021. április 21. | 22:00

R-Line és GTI kivitel is lesz a németek kisautójának ráncfelvarrott verziójából.

A VW Polo komoly múltra tekint vissza, közel 50 éve van piacon a németek kisautója. Most bemutatkozott a hatodik generáció 2021-es, ráncfelvarrott kivitele, igaz, a hivatalos bemutatót csak holnapra tervezte a gyártó. Pályafutása alatt eddig 18 millió példányt adtak el belőle világszerte, Magyarországon pedig 2020-ban 868 új példányt helyeztek forgalomba a Polóból a Datahouse adatai szerint.

Most a németek a Golfhoz és a Touareghez hasonló dizájnnal látták el a kis ferdehátút, a változtatások leginkább a lámpákon és a lökhárítókon érhetők tetten. Minden modellen alapfelszereltség a LED fényszóró, de felárért Matrix LED is kérhető.

Biztonság terén adaptív tempomat és aktív sávtartó asszisztens is elérhető, a beltérben pedig érintőfelületen lehet majd kezelni a klímát, ami nem feltétlenül egy pozitív változás azoknak, akik jobban szeretik a fizikai gombokat és tekerőket.

A 8 colos digitális műszeregység is alapfelszerelés lesz, amelyhez a belépőszinten 6,5 colos központi érintőkijelző párosul, a magasabb felszereltségekhez pedig 10,25 colos műszeregység és 9,2 colos érintőfelület társul majd. Lesz egyébként R-Line és GTI kivitel is, ezzel erősítve a sportos vonalat.

A belépőmotor az ezres szívó lesz 80 lóerővel, melyhez egy ötsebességes manuális váltó jár. Lesz még szintén 1,0 literes turbó is 95 és 110 lovas kivitelben, előbbihez feláras, míg utóbbihoz széria a 7 gangos automata. Dízelmotor nem lesz a kínálatban, de egyes piacokon választható egy szintén ezres, CNG-s TGI kivitel 90 lóval.

Az új Polo 2021 végén kerülhet a kereskedésekbe, a pontos árakról egyelőre nincsenek információk.