2021. április 16. | 13:21

Vin Dieselre itta magát az illető, aki persze a rendőrség figyelmét is felkeltette.

Van az úgy, hogy az embernek sietnie kell, vészhelyzetben a közlekedési szabályokat is hajlamosak vagyunk felrúgni. Azt nem tudjuk, hogy az alábbi sofőr miért és hova sietett nagy tempóval közlekedve, de láthatólag elhatározta, hogy senki és semmi nem állhat az útjába.

A türelmetlen járművezető a floridai Halifax folyó felett húzódó hidat is komoly sebességgel közelítette meg, a leengedett sorompóra ügyet sem vetett, majd az éppen felnyíló híd egyik eleméről átugratott a másikra. Nem mondom, hogy durván necces volt a szituáció, de azért kellett bátorság ahhoz, hogy valaki bevállalja ezt a húzást.

Természetesen a rendőrség figyelmét is felkeltette az eset, az egyenruhások megnézték a hídon elhelyezett biztonsági kamera felvételét, utána pedig beazonosították a sofőrt. Azóta minden bizonnyal már a kihallgatására is sor került, kíváncsiak lennénk arra, hogy milyen magyarázattal indokolta tettét.