2020. december 04. | 12:31

A Nemzeti Útdíjfizetési Szolgáltató Zrt. már nem engedélyezi ezen matricatípus értékesítését a viszonteladói hálózatán keresztül.

A korábbi évek gyakorlatához hasonlóan, a 2020-as esztendőre sem lehet már december elseje óta érvényes megyei úthasználati jogosultságot vásárolni a megszokott módokon – áll a Nemzeti Útdíjfizetési Szolgáltató Zrt. közleményében. Ennek oka, hogy az ország teljes területén használható havi pályamatricák szinte valamennyi járműkategóriában olcsóbbak, mint a megyei matricák, így utóbbiak megvásárlása nem lenne gazdaságos.

A személyautókra vonatkozó D1-es megyei matrica például 5000 forintba kerül, míg a havi ára csupán 4780 forint. Azon ügyfelek, akik ennek ellenére ragaszkodnak a 2020-as megyei úthasználati jogosultságokhoz, kizárólag a Nemzeti Útdíjfizetési Szolgáltató Zrt. ügyfélszolgálatain vagy a szolgáltató honlapján keresztül vásárolhatnak, a megszokott viszonteladói hálózaton keresztül (töltőállomások, Simple Pay, stb.) már nem.

Felhívják továbbá az utazók figyelmét arra is, hogy idei évre korábban megváltott megyei autópálya-matricák érvényességi ideje 2021. január 31-én éjfélkor lejár, így a 2021-es évre érvényes, egyébként dráguló úthasználati jogosultságokról mindenkinek időben gondoskodnia kell. A jövő évi megyei matricák megvásárlására legkorábban 2020. december 7-én 0 órától lesz lehetőségük az ügyfeleknek.