2022. július 15. | 12:19

Potens, elektromos szuperspotautót alkotni szerintük még lehetetlen.

A Pagani 2018-ban kezdte el fejleszteni saját elektromos autóját, azonban Horacio Pagani, a cég feje nemrég a brit Autocar magazinnak adott nyilatkozatában azt mondta, hogy egyelőre felhagynak a villanyautós tervekkel. Kutatásaik arra mutattak rá, hogy az elektromos szuperautójuk 600 kilós akkucsomagot tartalmazna, ami egy Huayra R önsúlyának több mint fele. A végvezető szerint ez egy szupersportautónál nem megengedhető, és a plusz súly sokat rontana a vezethetőségen.

Horacio hozzátette, egy elektromos szuperautónak többről kellene szólnia, mint a nyers teljesítményről, hiszen ez már szinte minden gyártónál elérhető, például az új Kia EV6 GT is 577 lóerős és 3,5 másodperc alatt van százon. A kihívás szerinte az, hogy a belső égésű motoros autókban megismert emóciókat átültessék az elektromos autókba, és ez addig nem történhet meg, amíg egy könnyebb, hatékonyabb akkutechnológia képbe nem kerül.

A Pagani egy 1300 kilogramm körüli villanyautóról álmodik, bár szerintük ezt megalkotni jelenleg lehetetlen. Helyette a Mercedes-Benztől kölcsönzött V12-es motort építik a Pagani C10-be, ami szeptemberben debütál majd.

Egy nemrég bejelentett rendelet szerint az EU-ban 2029 helyett 2035-ig van idejük a szupersportautó-gyártóknak átállni a villanyos hajtásláncokra, tehát többek között a Pagani, a Ferrari, a Lamborghini és más, kisebb gyártók is jobban teszik, ha erőforrásokat fordítanak a villanyos technológia fejlesztésére.

Motor1

Képek: Pagani