2022. május 27. | 09:53

Rogán Antal azt is elmondta, miért egyik napról a másikra változtattak a szabályokon.

A Kormány legfrissebb intézkedésének értelmében péntektől már csak a magyar rendszámmal rendelkező autók tankolhatnak kedvezményes, 480 forintos hatósági áron a hazai benzinkutakon. Rogán Antal, a Miniszterelnöki Kabinetiroda vezetője elmondta, ezt a döntést azért volt szükséges ilyen gyorsan életbe léptetni, mert ha a külföldi rendszámmal rendelkező autósoknak több napjuk lenne a rendelet hatályba lépése előtt, akkor elindulna részükről az üzemanyag felhalmozása. Ezt pedig a kormány mindenképpen el akarta kerülni.

tankolás
Kép: Depositphotos

Rogán azt is elmondta, a totemoszlopokon, vagyis az útról látható táblákon csak a hatósági árat lehet feltüntetni. A kútoszlopoknál azonban már a magas ár fog szerepelni, és a fogyasztókat hirdetményben kell tájékoztatni arról, hogy a magyar rendszámmal rendelkező autósoknak továbbra is a kedvezményes áron tankolhatnak.

A tárcavezető hozzátette, bár az autós tankolás közben más árat fog látni, de a kasszánál a 480 forintos árat fogják felszámítani. A benzinkutas ellenőrizni tudja az adott jármű rendszámát, vagy amennyiben szükséges, akkor az autós a forgalmi engedély felmutatásával lehet igazolni, hogy valóban Magyarországon van-e bejegyezve az adott kocsi.

A „Kormány 186/2022. (V. 26.) Korm. rendelete a veszélyhelyzettel összefüggő egyes szabályozási kérdésekről szóló 2021. évi CXXX. törvény eltérő alkalmazásáról szóló 94/2022. (III. 10.) Korm. rendelet módosításáról” című jogszabály ugyanakkor pontosítja, hogyan is kell majd alkalmazni az új szabályt.

Ennek értelmében az azon országokból érkező autósok, ahol szintén hatósági ár vonatkozik az üzemanyagokra, és ez a magyar autósokra is érvényes, szintén 480 forintos áron tankolhatnak a hazai kutakon. A jelenlegi helyzet alapján a szomszédos országok közül ez Szerbia és Szlovénia esetében érvényes.  

Nyitókép: Depositphotos