2022. május 09. | 12:34

A haragosát meglátva rántotta félre a kormányt az elkövető.

Súlyos testi sértés kísérletével gyanúsítja a BRFK azt a sofőrt, aki a megalapozott gyanú szerint el akarta ütni haragosát Pesterzsébeten.

L. Márió 2022. május 3-án 9 óra 30 perc körül a XX. kerületi Kossuth Lajos utcán közlekedett az autójával, amikor váratlanul ráhúzta a kormányt egy gyalogos férfira, akit el is talált, a sértett az ütközés erejétől a földre esett. Erről a térfigyelő kamera készített felvételt.

A 30 éves elkövető ezután lassított, de nem állt meg segítségnyújtás céljából, hanem elhajtott a helyszínről. Az elütött férfi könnyű sérüléseket szenvedett. A taxisofőr még azelőtt önként jelentkezett a helyi kapitányságon, hogy sor került volna az elfogására. Kihallgatásakor L. Márió elmondta, attól tartott, hogy a férfi megtámadja őt, de állítása szerint nem akart sérülést okozni a gyalogosnak. A nyomozók javaslatot tettek az őrizetbe vett férfi letartóztatására; a bíróság felügyeletét rendelte el.

Nyitókép forrása: Depositphotos