2022. március 17. | 13:47

 

Sok ember kedvenc évszaka a tavasz, és ez bizony nagyon is érthető. Egyre hosszabbak a nappalok, melegszik az idő, éled a természet. Egyre több lesz a teendő a kertben és a kert körül is, a kertészkedéssel foglalkozó embernek már februárban érdemes számba venni a rá váró teendőket.

A tél vége, a tavasz eleje már munkával köszönt ránk

Bizony, már az első tavaszi hónap, a március beköszönte előtt rendkívül hasznos számvetést készíteni a meglévő alapanyagokról, magokról, szerszámokról, fejben összeállítani azt, hogy mit szeretnénk a kertben ültetni, mivel szeretnénk foglalkozni, egyáltalán mivel és hol szeretnénk találkozni a megművelt földünkön.

Egy lemosó permetezéssel kezdődhetnek a munkák, mellyel vitalizáljuk kedvenceinket, és a kártevőktől is megszabadíthatjuk őket. Ezután számtalan módon folytathatjuk a kert előkészítését még azelőtt, hogy igazán beköszöntene a tavasz.

Legelső munkáink a kertben

A faültetés, cserjeültetés ideje ez, és ebben az időszakban el lehet végezni a metszést, amennyiben vannak kivágandó fák a kertben, akkor eltávolítani őket. Az örökzöld sövények visszavágása is hasznos tevékenység ilyentájt, hiszen ha megtesszük, akkor erősíthetjük a nem sokkal később kisarjadó hajtásokat, a nyesedékeknek komposztot alakíthatunk ki.

Ide kerülhetnek a lomb és egyéb szerves maradványok is. A komposztálóládák mellett itt lehet az ideje a magaságyások építésének is. Aki egyszer készített már ilyet, megtapasztalta előnyeit, az később már nem is akar e kényelmes és hasznos megoldás nélkül kertészkedni. A már elkészült komposztot a felső talajrétegbe be lehet már ilyenkor dolgozni, értékes tápanyagokhoz juttatva így kertünket.

A felső réteg átforgatása, levegőztetése, tápanyagokkal ellátása bőségesen meg fogja hálálni a befektetett munkánkat. Az ezekhez szükséges kerti eszközöket a Bonus Shop webáruház bőséges árukínálata biztosítja.

Előkészületek

Kertünk új lakóinak élete elkezdődhet már február vége, március eleje felé, hiszen ekkor már a palántanevelésnek nincs semmi akadálya, a fagymentes talajba pedig már megtörténhet a korai zöldségek, úgymint vöröshagyma, petrezselyem, fejessaláta, sóska, spenót, zöldborsó veteményezése is. A burgonya csíráztatása is erre az időszakra tehető, így az előkészített gumók áprilisban már a föld alá is költözhetnek.

Hasznos előrelátásra vall, ha már tavasz elején megtörténik az esővízgyűjtők beszerzése és használatban vétele, ugyanis egészen biztosak lehetünk benne, hogy kertünk vízszükséglete igényelni fogja e természetes vízforrás bevetését is.

Sokat tehetünk a szép fű érdekében egy egyszerű gereblyével, aminek segítségével eltávolíthatjuk az elhalt gyep maradványait. Ezáltal több levegőhöz, fényhez, vízhez juttatva így az egészséges fűszálakat. Ha az említettek nagy részét elvégezzük, biztosak lehetünk benne, hogy hamarosan egy szépséges kert boldog tulajdonosai leszünk.