2022. március 02. | 10:24

A BKK közleményben ítélte el az ukrajnai menekültek kizsákmányolására irányuló magatartást.

Kedden taxis hiénák jelentek meg a Keleti pályaudvarnál, akik az orosz-ukrán háború elől menekülő, Záhony felől vonattal érkező bajbajutottakat akarták lehúzni rengeteg pénzzel. A közlekedési hatóság munkatársai és a rendőrök azonban gyorsan elzavarták őket a helyszínről.

Taxik
A kép illusztráció

A 444 újságírója, Szily László a Kerepesi út felőli taxiállomás mellett parkoló rendészektől tudta meg, hogy ők és az egyenruhások intézkedtek és kergették el a járdán utast fogni próbáló taxisokat. A rendőrök nem is mentek el, állandó jelenlétükkel próbálják távol tartani a Keletitől a kiszolgáltatott helyzetben lévő emberek megkopasztására törő sofőröket. A Nyugati pályaudvarnál egyelőre nem jelentek meg, de lehet, hogy erre előbb-utóbb ott is sor kerül.

A Budapesti Közlekedési Központ, a fővárosi taxitársaságok és érdekképviseletek pedig a tegnapi napon kiadtak egy közleményt, amiben a leghatározottabban elítélték a menekülteket kihasználó taxisokat. A BKK úgy értesült, hogy hogy vannak olyanok, akik a háborús menekültek helyzetét kihasználva 150 ezer forintért szállították az Ukrajnából gyalog érkezőket Budapestre.

„A taxis hiénák viselkedése most különösen elítélendő, hiszen olyan családok, gyermekek helyzetéből akarnak hasznot húzni, akik életüket mentve hagyják hátra otthonaikat. Ezekben az elszomorító napokban mindenkinek azon kell dolgoznia, hogy az Ukrajnából menekülő ártatlan nők, férfiak és gyerekek biztonságban legyenek” – hangsúlyozta a társaság által kiadott hivatalos kommüniké.