2019. november 21. | 18:13

Lázár János már korábban is kardoskodott a mellett, hogy füstmentessé tegyék Magyarországot.

A nemdohányzók védelméért felelős miniszterelnöki biztos már júliusban is tett egy intézkedéscsomag-javaslatot, mely szerint a 2020 után születettek egyáltalán nem vásárolhatnának dohányterméket, függetlenl attól, hogy elmúltak-e 18 évesek vagy sem. Ha születne ilyen törvény, annak lényegében csak 2038-tól lenne hatása, hiszen akkorra nőne fel az első olyan generáció, akik felnőttként sem vehetnének többek között cigarettát vagy szivart.

A gépjármű vezetőket kiemelten érinti Lázár János munkásssága, felvetődött ugyanis egy olyan rendelet, mely jóval hamarabb érvénybe léphet.

Ez pedig a gépjárművekben való dohányzás tiltása.

A Népszava.hu cikkében részletesen elemzi, Lázár János milyen egészségügyi okokból szeretné füstmentessé tenni az országot, míg korábban a 24.hu szedte össze a politkus meggyőző számadatait a témában, mely szerint 2018-ban 20-22 ezer ember halt meg dohányzás következtében, míg az éves 30-35 ezer daganatos megbetegedésből 10 ezren tüdőrák miatt veszítik életüket.

Jelenleg 2,5 millió ember doányzik Magyarországon, összesen 7,6 milliárd szál cigarettára 700 milliárd forintot költenek az emberek. Erre jön még rá az évente 150-200 milliárdos költségvetési kiadás, táppénz, rokkantnyugdíj, amit közvetlenül vagy közvetve a dohányzás okozta megbetegedésekre költenek.

További érdekes hírek az Alapjárat hírműsorában, nézd meg most!