2020. március 13. | 11:34

Iszonyatosan nagyot zakózott a Lexus sofőrje, akinek egy utasa is volt.

Megreptette és rommá törte az autóját egy fiatal sofőr, aki Floridában egy illegális gyorsulási verseny keretein belül akarta megmutatni a haverjának, hogy ki a nagyobb jampi kettőjük közül.

A két fiatal egy lakóutcában kezdett f**okméregetésbe, a hatalmas balesetbe torkolló gyorsulási versenyt pedig megörökítette az utcában elhelyezett biztonsági kamera. A felvétel tanulsága szerint a két autó először normális tempóban elment az utca egyik végéig, majd egymás mellett haladva elindultak visszafelé, akkor már mind a két sofőr tövig nyomta a gázpedált.

A Lexus RX volánja mögött ülő fiatal eleve úgy száguldott, hogy a kocsija félig lelógott az úttestről, a rutintalan sofőr részben a füvön haladt. Ha így ment volna végig, akkor letarolt volna egy postaládát, de ez nem történt meg, mert a tinédzser az utolsó pillanatban félrerántotta a kormányt. A hirtelen irányváltás és a nagy sebesség miatt aztán elveszítette az uralmát a kocsija felett, amely lesodródott az út mellett húzódó árokba, aztán a szembejövő tereptárggyal ütközve a levegőbe repült a Lexus.

A kocsi hatalmas robajjal ért földet, az autóban jelentős anyagi kár keletkezett. Csodával határos módon azonban nem halt meg a sofőr és utasa. Előbbinek ugyanakkor a hírek szerint eltört pár bordája, de a videót látva azt lehet mondani, hogy olcsó árat fizetett a balesetért.