2020. március 05. | 10:18

A videó annak apropóján készült, hogy Budapesten megszaporodtak a gyalogosgázolások.

2020 első két hónapjában szokatlanul sok baleset történt Budapesten, ezért a BRFK munkatársai hetente kétszer előre be nem jelentett helyszíneken és időpontokban fogják ellenőrizni a gyalogosok szabályszerű közlekedését a főváros legforgalmasabb útjain.

A rendőrség jelentése szerint másfél hónap alatt kilenc halálos gázolás történt a fővárosban, a vizsgálatok szerint a kilencből hat esetben egyértelműen a gyalogos volt a felelős. A BRFK szerint sok baleset abból fakad, hogy a gyalogosok nem a zebrán mennek át vagy fittyet hánynak a piros jelzésre. Az egyenruhások egyre többször tapasztalnak olyat, hogy a járókelők nem is néznek körül, mielőtt lelépnek az úttestre, mert sétálás közben a telefonjukat nyomkodják vagy zenét hallgatnak (utóbbi azért is veszélyes dolog, mert a tisztán elektromos autók szinte nulla zajt generálnak, tehát az ember nehezen hall meg egy közeledő villanyautót, ha be van dugva a füle. Éppen ebből kifolyólag az EU hozott egy rendeletet, amely előírja, hogy az új EK típusjóváhagyási számmal rendelkező hibrid és tisztán elektromos járműveket kötelező hanggenerátorral felszerelni a gyalogosok védelmének érdekében).

A rendőrség pár napja leforgatott egy témába vágó minifilmet, amelyet most tett közzé. Az elrettentő videó azt hivatott bemutatni, hogy mit NEM szabad csinálnia egy gyalogosnak, mielőtt átmegy az úttesten. A rövid hosszúságú filmecske főszereplője egy fiatal srác, aki a videó elején szépen elköszön otthon a macskájától, majd útnak indul. A fiú néhány perccel később egy zebránál találja magát, de nem veszi észre a piros jelzést, mert a tekintetét végig a telefonja képernyőjén tartja, miközben a fülében bömböl a zene. Néhány lépés megtétele után ugyan felnéz a srác, de már nincs ideje arra, hogy elugorjon a nagy lendülettel érkező fehér Audi elől. A gázolás után a fiú mobilkészüléke megcsörren, a hívó fél a halálos balesetről akkor még nem tudó édesanya, aki hiába várja, hogy a gyermeke felvegye a telefonját. Számomra ez volt a videó legmeghatóbb része.

A BRFK munkatársai egyébként már rászálltak a gyalogosokra, de volt olyan ember, aki csak akkor tette le a telefonját, amikor a járőr hangosan rászólt, hogy hagyja abba a beszélgetést, mert intézkedni kíván vele szemben. Sajnos én is sokszor találkoztam már olyan gyalogosokkal, akik úgy mentek át a zebrán, hogy fel sem néztek. Vagyis a rendőrség elrettentő videója a szomorú valóságot tükrözi.

A kijelölt gyalogos-átkelőhelyen egyébként nyilvánvalóan a gyalogosnak van elsőbbsége, de ha mindenki odafigyelne a másikra, akkor rengeteg baleset elkerülhető lenne. Egyébként a KRESZ azt is kimondja, hogy

„A gyalogos az úttestre akkor léphet, ha meggyőződött annak veszélytelenségéről. Az úttestre váratlanul nem léphet, köteles az úttesten késedelem nélkül átmenni és tartózkodni minden olyan magatartástól, amely a járművek vezetőit megzavarhatja vagy megtévesztheti.”

Baleset-megelőzés