2020. március 02. | 16:30

A GTD Golfban egy 2,0 literes, 197 lóerős turbómotort helyez el a gyártó.

„Volkswagen is, és még ráadásul dízel is?” – fogalmazódik meg a kérdés sokak fejében azokra a homályos emlékekre hivatkozva, amikor az autógyártó beismerte, hogy csalószoftvereket alkalmaz egyes dízel típusokban, hogy azok teljesíthessék a kibocsátási teszteket.

Az autóról képeket ide kattintva találsz.

Ennek eredményeként a Volkswagen-csoport és a Volkswagen USA vezérigazgatói lemondtak, majd a vállalat beleegyezett sok milliárd dollár kifizetésébe azért, hogy rendezni tudják a konszern ellen indított jogi intézkedéseket. Ráadásul további összegeket költenek az elektromos járművek infrastruktúrájának kiépítésére az Egyesült Államokban.

A történtek után meglepetésként érheti a nagyközönséget a tény, hogy a Volkswagen valóban tervez dízel változatot készíteni a nyolcadik generációs GTI-ből, amely a GTD nevet viseli majd. A GTD-t hivatalosan a Genfi Autószalonon mutatták volna be, ám mivel azt törölték, a gyártó kénytelen volt erről sajtóközleményt kiadni.

Eltekintve attól, hogy a dízelbotrány hogyan visszhangzott az Egyesült Államokban, a Volkswagen portfóliójának - akárhogyan nézzük - továbbra is része a dízelüzemű autók gyártása. Amerikában minden bizonnyal egyet sem lehet majd látni az utakon a GTD-ből, de szerintem idővel bele tudnak törődni ebbe az emberek.

A vállalat azzal büszkélkedett, hogy csak a Németországi eladások 43%-át, világszerte pedig a magán ügyfeleknek eladott autók 27%-át dízel járművek tették ki 2018-ban. Összességében tehát a Volkswagennek egy ideig még megéri dízeleket kínálnia, még akkor is, ha az Európai Unió tovább szigorít a kibocsátási követelményeken.

A Golf GTD értelemszerűen egyazon architektúrán alapszik a nyolcadik generációs Golffal és annak GTI változatával. Szerencsére a márkának ezúttal sikerült mélyreható átalakítást végeznie a modellen, így könnyen különbséget lehet tenni az egyes generációk között. Sok más gyártónál sajnos ez nem mondható el – még a konszernen belül sem. A GTI, GTD és GTE (a GTI plug-in hibrid variánsa) modelleken elöl nyitott hűtőrácsot helyeztek el, a nyílásokba pedig betették a ködlámpákat, eléggé rendhagyó módon.

A GTD ülései hűek maradnak a GTI-nél már megszokott kockás mintázathoz. Ez egy ideje már sarokköve a GTI dizájnjának. Sajnos a golflabda-mintás manuális váltógomb helyét a képen látható, kevésbé elbűvölő, pöckölgetős automata váltó vette át. 

A GTD 2,0 literes turbómotorja 197 lóerőt teljesít, és 400 Nm forgatónyomatékot ad le. Mindez teljessé válik a hétfokozatú, duplakuplungos automata váltóval, valamint egy újfajta katalizátoros rendszerrel, amelynek lényege, hogy karbamid-oldatot injektál a kipufogóba két különböző ponton, a nitrogén-oxidok kibocsátásának csökkentéséért.

A GTD és GTI modellek várhatóan 2020 második felében érkeznek meg a kereskedésekbe Európa-szerte, az amerikai piacon pedig csak a GTI lesz megtalálható, az is inkább 2021-ben.