2020. február 21. | 12:03

A közlekedési hatósággal szemben a férfinak adott igazat a bíróság.

Az Egyesült Államokban élő Ben Hart 12 éven át minden további nélkül közlekedhetett Ohióban a Jeepjére felszerelt egyedi rendszámtáblával, amelyen az Isten vagyok felirat volt olvasható. A 80 éves férfi 2016-ban Kentucky államba költözött, ahol szintén kérvényezte egy ilyen feliratú rendszámtábla legyártását.

Első körben rá is bólintottak a rendszámtábla legyártására, de aztán egy megyei tisztviselő megvétózta a dolgot a felirat megbotránkoztató mivoltára hivatkozva. Hart nem hagyta annyiban a dolgot, és a bíróság végül neki adott igazat. A döntő szót kimondó bíró azt mondta, hogy a rendszámtábla legyártásának megtagadásával a közlekedési hatóság megsértette a szólásszabadsághoz fűződő alkotmányos jogot.

Hartról egyébként tudni kell, hogy 15 éves korában hülyeségnek titulálta a Noé bárkájáról szóló történet, és mivel senki sem tudta őt meggyőzni ennek az ellenkezőjéről, ateista lett. A most már 80 éves bácsika a mai napig azt állítja, hogy senki sem tudja bebizonyítani azt, hogy ő nem Isten. Azt is elmondta, hogy az elmúlt években nagyon kevés ember szólt be neki a rendszámtábla miatt, sőt, egy alkalommal egy nő odament hozzá a benzinkúton, és azt mondta neki, hogy mindig is találkozni szeretett volna Istennel.

A közlekedési hatóságnak tehát bele kellett egyeznie az egyedi rendszámtábla legyártásába, plusz az ügyvédi díjakat és a perköltséget is ki kellett fizetnie, a végösszeg 150 000 dollárra, mai árfolyamon számítva 47 millió forintra jött ki.