Újdonsült egyetemistaként vásároltam első autómat, egy Audi 90-est - méreteit és egyszerűségét mindig csodáltam, olcsóságát a saját pénztárcámon éreztem
Erős Márk beszámolója
Amikor a férfiember életében eljön az a pillanat, hogy megvásárolhatja első autóját, csak reméli, hogy ez egy gyönyörű barátság kezdete lesz. Szerencsésnek mondhatom magam, mert valóban így történt az én esetemben.
2011-ben, mikor egyetemre kerültem, Szekszárd és Szeged között ingáztam minden hétvégén. Ez a 150-km-es szakasz busszal 3 órába telt, fáradtságos, nyögvenyelős, hosszú hétvégi utazások véget nem érő sorozata. A legfőbb indok ez volt, hogy autóvásárlásra adtam a fejem. Cselekednem kellett, az összekuporgatott zsebpénzem feláldozva elkezdtem kutatni az ideális járgány után. Muszáj volt leszűkítenem a kört, így a következő feltételeket szabtam meg: lehetőleg dízel legyen, kedvező fogyasztással, négyen kényelmesen elférjünk benne csomagokkal együtt, és legyen német márka. A büdzsé sem engedte meg, hogy elkalandozzon a fantáziám, így az 1985-1995 között gyártott négykerekűek között kutattam.
Mindig is rajongtam a 2-es Golfok iránt, egyedül a 2. feltételnek nem felelt meg a ferdehátú, hiszen négy fő egy hétre telerakott kofferrel nehézkesen fért volna el benne. Tudatosult bennem, hogy a szedánok és kombik körében lenne érdemes vadászni, így esett a választás az Audi 80-asra. Autótulajdonos pályafutásom elején, az Audi 80-asok között böngészve észleltem, hogy létezik Audi 90-es (angol nyelvű tartalom) modell is. Ez volt ugyebár a mai A6-os megfelelője, több extrával és hellyel is rendelkezett, mint a kisebb, 80-as változat. Ezen extrák között szerepelt a négy elektromos ablak, az ötfokozatú sebességváltó, hátsó fejtámlák, szervokormány.
Kecskemét mellett találtunk rá az ideális jelöltre, másnap pattantunk is be az autóba és nyélbe ütöttük az üzletet. 1985-ös évjárat, a fent említett extrák mindegyikével megáldva. A kilométeróra állására nem szenteltünk különösebb figyelmet, ráadásul nem is működött. Eszerint 440.000 km-t pörgettek már bele, plusz-mínusz 100-200.000.
Egy fiatal srác használta napi szinten, látszott, hogy vigyázott az autóra, főleg a belső tűnt kifejezetten kulturáltnak. Az autó szépen futott, a futómű nem kopogott, az 1.6-os TD gyönyörű dízeles kattogással járt, a fékek rendben voltak. Nagy hibája nem lehetett, a karter gáznak nyomát sem véltük felfedezni.
Akkoriban egy 2005-ös 1.9 TDI Volkswagen Passat volt a családunk tulajdonában. Meglepődve tapasztaltam, hogy ez az 1985-ben gyártott 90-es hasonló vezetési élményt nyújt, mint a fent említett Passat. Ami valószínűleg annak köszönhető, hogy már a Passat születése előtt 20 évvel, a Volkswagen konszern dolgozói remek munkát végeztek, amire lehetett is tovább építkezni.
A két váltó szinte teljességgel egyezett, rendkívül könnyen vette a sebességet, a szervokormány pedig még pluszban hozzájárult a vezetési élményhez. Ezek mellett hatalmas helykínálattal rendelkezett, az utasok nagy részének első mondata jellemzően így hangzott: „Ebben ennyi hely van??!!” - Csak azért mert öreg, attól még lehet tágas!
Sajnos a tipikus öreg Audi betegségek között fellelhető volt az ajtók gyengélkedése. A hátsó ajtók csak belülről voltak nyithatóak, a kilincsek az idő folyamán elhasználódtak, a műanyag megadta magát. Ráadásul a központi zár hiányának köszönhetően, én személyesítettem meg azt, hiszen minden egyes indulásnál, amikor egynél több utasom volt, a bal egyből hátrahajolva, egyesével kellett felhúznom a gombokat és kinyitnom az ajtókat. Komoly extrának számított 1985-ben a 4 elektromos ablak is, viszont csak az első kettő működött. Nyári utazásaim során a hátul ülő utasaimnak nem volt őszinte a mosolya, azt meg kell hagyni.
3 évig volt a 90-es a tulajdonomban, ez idő alatt a fékekre kellett költenem komolyabb összeget, illetve a kötelező olaj, olajszűrő, légszűrő cserék kerültek végrehajtásra. Egy alkalommal hazafele Szegedről, menet közben elszakadt az ékszíj, észrevettem, hogy a víz hirtelen melegedni kezd, ill. az akkumulátor ikonja is kivillant, ezért gyorsan lehúzódtam az útról és leállítottam a motort, majd vártam a segítségre.
A cikk elején említett Szekszárd-Szeged 150 km-es szakaszt általában 3000 Ft-ból bőven megjártam, úgy, hogy még hétköznaponként is majdnem minden nap kocsikáztunk a városban. Akkoriban a 400-420-as üzemanyagárak mellett ezt nagyjából 7 liternek számolhatjuk. Néha még én sem hittem az autónak, hogy valóban ilyen keveset fogyaszt. Tény, hogy mindig a pirosban járt a mutató, de sosem fogyott ki a tank, ha heti egyszer 3-4 ezer forintért megetettem.
A sok kis hiba ellenére is megbízhatónak tartom ezt az autót, de az idő egyszer minden gépjármű felett eljár, hacsak nem elég vastag a pénztárcánk. Az igazi Volkswagen dízelekre jellemző motor karakterisztika, a könnyen vezethetőség, a helykínálat miatt szerettem meg igazán. A legszebb az egészben, hogy haszonnal sikerült eladni az autót egy fanatikusnak, így még inkább pozitív élményekkel gazdagított ez a ma már több mint 30 éves csoda.
